Karácsony alkalmával

2010. december 25., szombat


boldog, áldott és békés ünneplést kivánunk minden olvasónknak.

az Imaéjszaka képekben....

2010. december 9., csütörtök



Az ABBI Facebook oldalán találhatóak az imaéjszakai képek... Enjoy.

Imaéjszaka Aradon

2010. november 17., szerda

Amint már többen is tudjátok, november 26-án imaéjszaka lesz itt nálunk, az ABBI szervezésében és az EMABISZ támogatásával.


Mottó: "Az én házam imádság háza lesz minden nép számára." Márk 11:17b


Az alkalom 20:00 órakor kezdődik, és kb. hajnali 4-ig fog tartani. Buzdítva leszünk megtisztulásra, hálaadásra, közbenjárásra és Istenünk magasztalására. Szabó Lászlótól hallgatunk meg majd egy előadást az est mottójával kapcsolatosan, avagy mit jelent és mit kell, hogy jelentsen az IMAház, az Úr háza számunkra. Az éneklést Mike József fogja vezetni és az éjféli dicsőítés után olyan igék alapján fogunk imádkozni mint:




„Légy hű mindhalálig...”

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból...”

„Most azért az Urat féljétek és őt szolgáljátok őszintén és igazán.”

„... és reményteljes jövőt adok nektek.”

„... ne keményítsétek meg a szíveteket...”

„... mert a szegények mindig veletek lesznek.”


Buzdítani fognak bennünket az imára Mike József, Szabó László és János Levente lelkipásztorok, ugyanakkor hozzájuk csatlakozik majd néhány helyi, ABBIs fiatal is. Szeretettel várjuk a temesvári, kisszentmiklósi, ágya és feketegyarmat körzeti, belényes körzeti, szalontai, a nagyváradi betlehemi, rogériuszi és nagyváradi belvárosi ifjúságokat. A programról részletesebben is olvashatok az EMABISZ weboldalán.


Kérjük olvasóinkat, hogy hordozzák imában ezt az imaéjszakát, a résztvevőket, a szolgálókat, a dicsőítő csoportot, a szervezőket. De elsősorban imádkozzunk azért, hogy Istenünk, az Úr legyen a középpontban és, hogy minden imádság Hozzá szálljon fel.


"Kicsit" megkésve...

2010. november 16., kedd

... de itt van néhány fotó arról az ifialkalomról amikor szüleink voltak vendégeink.
Ezen a délutánon János Csaba lelkipásztor is köztünk volt.









Figyelem aradi (király)lányok!!!

2010 vége felé járunk, ezért szeretnénk még egyszer összehozni egy lánykört Reninel, ugyanis nála maradt abba valamikor az év elején.
A dátum december 3.
Hozzatok magatokkal jó kedvet és hivjatok vendégeket is.
Találkozunk december 3-án delután 18:00-kor Reninél!!!

Gratulálunk

2010. október 10., vasárnap

E bejegyzés által is szeretnénk gratulálni a mi ABBI-s Szűcs Reninknek és jegyesének Sipos Tamásnak, eljegyzésük alkalmával.

"Titeket pedig gyarapítson az Úr, és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, a milyenek vagyunk mi is ti irántatok."

1 Thessalónika 3:12

Hálát adunk az Úrnak, hogy egymáshoz vezette útaitokat, és így betöltve az Ő akaratát, mostmár jegyben járhattok.
Áldjon meg benneteket Mennyei Atyánk szeretetével, kegyelmével és bölcsességével!

Szeretettel,
az ABBI

Levél

2010. október 7., csütörtök

Kedves aradi fiatalok és gyülekezet!

Köszönjük az afrikai éhező gyerekek támogatását, nagyraértékeljük, hogy ismét egy gyűjtést rendeztetek e munka támogatására! A jó Isten jutalmazza ezt meg gazdagon!A támogatást (820 Ron) felhasználjuk abban a munkában, amelyet most már kiterjesztettünk Tanzániába is, ahol jelenleg 50 árva gyereket támogatunk, tartunk el, és ahol kilátás van további terjedésre a munka területén. Nagyon bátorító a lelkesedésetek e szolgálatban és kívánom, hogy az Úr tartsa elevenen a missziómunka lángját, hiszen mindnyájunkat az ő szolgálatára hívott, az általa kijelölt helyen!

Köszönettel,

Giorgiov Adrián

ITM Alapítvány

2010-10-07

FAL

2010. október 5., kedd

„Tényezők melyek negatív hatással vannak Istennel való kapcsolatomra” címet kapta október első ifiórája.

Azt a bizonyos falat, mely köztünk és Isten között van, pontosan ilyen tényezőkből szoktuk felépíteni, sokszor oly buzgón és szorgosan. Bűnök, engedetlenség, felszínes kapcsolattartás, hiányos bibliaismeret, elfásult imaélet és a hűtlenség csak néhány példa arra, hogy miből épül fel ez a magas, vastag fal. A fal, mely megakadályozza Isten gazdag áldásának kiáradását. Az ifióra alkalmával megpróbáltunk szisztematikusan megoldást találni e tényezők megsemmisítésére:

  1. a negatív tényezők azonosítása
  2. a negatív tényezők okozói
  3. megoldás a negatív tényező kiirtására

Úgy gondolom, igazán hasznos volt hallani egymás véleményét, gondolatait és ugyanakkor azt is, hogy kit mi akadályoz meg abban, hogy jó kapcsolatban legyen az Úrral. Mint bármilyen más esetben is, most is sokkal könnyebb volt közösen megoldást tálálni a „nagy fal lerombolásában”. Szeretném, ha ez a téma nemcsak a mi ifitagjaink között maradna meg. E bejegyzés által felhívok minden ABBI tagot és az ABBI blog összes olvasóját, hogy bátran osszuk meg véleményeinket, gondolatainkat comment-ekben.

Milyen tényezők vannak negatív hatással Istennel való kapcsolatodra, és falként távol tartanak Tőle?

Hogy látod, mik e tényezők okozói?

Te hogyan küzdesz ellenük, milyen megoldásokat tanácsolnál?

Rátok vár a comment doboz...

Logó

2010. szeptember 30., csütörtök

2010 ősz/tél

I. Ifialkalom szüleinkkel együtt:
- október 30-án
- téma: "A házas- és családi élet"
Egy fórumbeszélgetés keretén belül vélemények, tanácsok, kérdések és válaszok fognak majd elhangzani, mind a fiatalok, mind a szülők részéről.

II. Imaéjszaka:
- november 26-án
- együtt szervezve az EMABISZ-al
- több infórmáció később lesz majd ezen a blogon

III. Ifidélután Ádventben:
Idén Ádventkor is szeretnénk ha egy Vasárnap délután az ABBI szolgálna gyülekezetünkben.

IV. Közös szilveszter

átadom a stafétát

2010. szeptember 27., hétfő



a következőkben Zsoltnak, aki ezt a blogot fogja koordinálni ezután. Én nagyon szerettem ezzel foglalkozni, örömömre vált, hogy ide írhattam. Lehetett volna többet, aktuálisabbat, kreatívabbat ide közzétenni, de hátha ez csak fejlődni fog ezután!:)

Nem búcsú ez, mert én az aradi ifjúságnak a tagja maradok, az itthon az otthonom, Arad, de Marosvásárhelyről nehezebb ennek a blognak a felelőse lenni.

További sok áldást, látogatót ezen a blogon! (ha szeretnétek, hogy folytassuk)
Kriszta

rituálé

2010. szeptember 26., vasárnap



Az ABBI-ban már hagyománnyá vált az, hogy minden ifidélutáni alkalom után csoportképet készítünk, s elmegyünk együtt valahova, általában a KFC-be:). Így volt ez a mai napon is. A gyülekezetben szolgáltunk, elsősorban Istennek és utána a testvéreinknek. Isten megáldotta mindazt, amit az oltárra helyeztünk!

itt a csoportkép is, remélem még lesznek több képek is, amit majd közzétehetek:)

konferencia Kiskőrösön

LAZA Christians

Kiskőrösi Ifjúsági Konferencia

Október 22-24.

Kiskőrösi Baptista Imaház, Kálvin u. 6.

Laza(c) keresztények, vagy Krisztus odaszánt szolgái? Hol van Isten országának határa? Jézus elég határozott ebben a kérdésben, akkor mi miért sántikálunk kétfelé? Ő nem akar félszívű követőt...
Te melyik oldalon állsz?

Gyere, hallgasd meg Meláth Attilát, dicsőíts az Enharmony-val, és találkozz Istennel és az ő gyermekeivel!

További információk és jelentkezés: www.baptistaifi.hu (klikk ide) oldalon

Örömhír: Michael W. Smith Debrecenben

2010. szeptember 21., kedd

MÉG TÖBB INFORMÁCIÓ A NAGYVÁRADI BAPTISTA IFJÚSÁG HONLAPJÁRÓL: innen

Michael W. Smith koncert Brassóban

2010. augusztus 22., vasárnap


Kedves fiatalok,

örömmel értesítelek, hogy 2010. november 12-én, pénteken Michael W. Smith koncertezik a brassói sportcsarnokban. Az eseményt a brassói evangéliumi gyülekezetek szervezik (baptista, pünkösdista és testvérgyülekezetek) - köztük a Brassói Magyar Baptista Gyülekezet - Michael W. Smith menedzserével közösen. A koncert honlapja: www.michaelwsmith.ro Jegyvásárlás infók itt!
A koncertre a jegyeket több helyen lehetséges vásárolni (ahogyan a honlapon is olvashatjátok). Amit nem közöl a honlap, hogy a Brassói Magyar Baptista Gyülekezet 400 jegyet előzetesben lefoglalt, hogy előnyben részesíthessük azokat a magyar fiatalokat, akik el szeretnének jönni az eseményre (a jegyek várhatóan hamar elfogynak). Ilyen módon nálam is lehet jegyet vásárolni augusztus 31-ig, amikor a megmaradt jegyeket vissza kell adnom a szervezőbizottságnak, hogy a hagyományos csatornákon áruba bocsáthassák.

A jegyek ára:
  • 70 lej - ülőhelyes jegy, lelátó
  • 100 lej - ülőhelyes jegy, aréna
  • 140 lej - ülőhelyes jegy, aréna, VIP
Amennyiben a mi gyülekezetünkön keresztül szeretnétek jegyet váltani a koncertre, kérlek, értesítsetek a david.borzasi@gmail.com e-mail címen, és postai vagy banki utalvánnyal küldjétek a jegyek árát. Ha jegyekre nem érkezik meg a pénz augusztus 31-ig, a jegyeket visszaadom a szervezőbizottságnak, és csupán a honlapon jelzett helyeken lesznek kaphatóak a megmaradt jegyek.

Címem: Borzási Dávid, str. Şoimului nr. 18, 500046 Braşov
Bankszámla (IBAN): RO44 BACX 0000000255078000

Szeretettel várunk Brassóba!

Isten áldását kívánva a Brassói Magyar Baptista Gyülekezet nevében,
Borzási Dávid

Beszámoló a Bozovici-i misszióról

2010. július 25., vasárnap


Először is szeretném elmondani, hogy ez a misszióút volt számomra a legelső. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire áldásos lesz, vagy hogy ennyire fogom élvezni. Először azt gondoltam, hogy unalmas, fárasztó lesz, de hála Istennek ez nem így volt. Kellemesen csalódtam ezen a szinten. Pécskán kezdtük a missziót, kb 10re mentünk ki, áhítatot tartottunk, megbeszéltük a napi teendőket, és 11kor találkoztunk a gyerekekkel. Minden gyerekklub játékkal kezdődött. Egy pár játékot szeretnék felsorolni nektek: vizeslufizás, forró krumpli, piros-zöld lámpa, hulla-hupp. A játék után bementünk az iskola egyik termébe, és énekléssel folytattuk: „Kicsiny kis fényemmel”, „Engem szeret Jézusom”, „Tudod van egy barátom, Jézus” és „Jesus loves me”. Bibliai történetek következtek amiket vagy elmeséltünk vagy szinjátékban előadtunk, majd kérdéseket raktunk fel a gyerekeknek, és aki helyesen válaszolt az kapott cukorkát. Azután tanultak bibliai igeverseket, és aki egyedül el tudta mondani az igeverset az is kapott cukorkát. Majd voltak különleges jutalmak is mint pl. aki hozott több mint 3 barátot az kaphatott egy amerikai pólót. Ez mindig így folyt le hétfőtől csütörtökig. A gyerekek nagyon élvezték és én is:P. Majd az utolsó estéken volt foglalkozás a fiatalokkal, valamint a házaspárokkal is. A fiatalokkal filmet néztünk és beszéltünk róla. Majd pénteken az Xtreme csapata elment a hunyadi várhoz egyet kirándulni.

Hétfőn kezdődött egy újabb adag missziózás. Bozovici és Sopotul Vechi-on kezdtünk missziózni. Ez egy másik amerikai csoporttal történt, de voltak akik tovább maradtak az első missziós hétről. Fel szeretném sorolni azokat az embereket, akikkel volt alkalmam együtt dolgozni ebben a 2 hétben: Lee Wisdom, Becky Wisdom, Kelsie Wagoner (aka Skankovich), Matt Bartel, Harry Sager, Elissa Rodas, Patty Lam, George and Helen, Linda. Szeretném ha imában is hordoznánk ezt a misszió csoportot. Az ottani a lelkipásztor is besegített nekünk (Daniel), a missziózásban a feleségével együtt (Raluca). Igaz az első 2 napba csak esett az eső és borús, hűvös idő volt, és így nem tudtunk kint játszani a gyerekekkel. De azután már rendesen felmelegedett, és tudtuk élvezni ahogy a gyerekek élvezik a nedves játékokat. Sopotu Vechi-on 2 gyerek klubbot tartottunk 1 nap. (igen fárasztó volt, de megérte). Kedden kezdtünk, majd szerdán folytattuk és szombaton volt még egy gyerek klubb délelőtt. Csütörtökön és pénteken Bozovici-on tartottunk gyerek klubot. Mindenhol megtanítottuk a gyerekeket 2 énekre, az egyik „Ce mare e Dumnezeu” és a másik pedig „Jesus loves me”. Tanítottunk nekik bibliai igeverseket, amiket nagyjából kívülről is megtanultak. Pénteken, szombaton és vasárnap ifikonferencia volt és Lee Wisdom prédikált, a misszió lelkipásztora. Bozovici-on is ugyanaz volt a program mint Pécskán, és ugyanolyan áldásos volt mint a pécskai. Bár lehet, hogy egy kicsivel nehezebb volt, mert románra kellett fordítani és nem magyarra, de az is megoldódott. Kb. ennyi röviden az elmúlt misszióról.

Ja, és még egy személyes megtapasztalást fogok röviden elmondani. Igaz az a mondás, hogy az ördög soha sem alszik, ezt a mondást meg tudtam tapasztalni 2 hét alatt. Ilyenkor az ördög kísért a legjobban és tudja, hogy mindenkinek van egy gyenge pontja, és azt támadja meg. Mert nem akarja,hogy az evangélium simán, és könnyen legyen hirdetve, sőt nem is akarja, hogy egyáltalán hirdetve legyen. Mivel nem tudja ezt megakadályozni, ezért inkább hátráltatja a missziózást. Velem úgy hátráltatta, hogy azzal kísértett amivel tudja, hogy hamar bedőlök, és elesek. Sajnos ez így volt és úgy éreztem, hogy valamilyen szinten hátráltatom a missziózást, mivel engedtem a kisértésnek. De hála, hogy Isten hatalma erősebb, és nem engedte azt, hogy úgy menjenek el a gyerekek, hogy nem fogadták el az Úr Jézust!


Szűcs Norbert

táborozók figyelmébe

2010. július 20., kedd

Kedves hargitai táborozók!

Szeretném tudatni veletek, hogy úgy néz ki, hogy hétfőn hajnalban indulnánk a táborba, pontosan 04:01-kor indul a vonat Segesvárra, ITT néztem meg, és 9:11-re ér oda. Segesváron kell 12ig várjunk (sajnos!) a vonatra, hamarabb nincs is. De ez mindig is így volt, az elmúlt években is. Mjad Udvarhelyről van buszjárat, fel a táborba.

Ahogy néztem, így lenne a legmegfelelőbb, remélem nektek is. Akkor maradjunk abban, hogy vasárnap még beszélünk a gyüliben, kérlek gyertek el, de úgy néz ki, hogy így marad az útitervünk.

Ne felejtsétek el hozni az ellenőrzőt, hogy olcsóbban vehessük majd meg a jegyeket! Elég ha akkor reggel megvesszük.

U.i. Valószínű, hogy az aradi II.-es számú gyülekezet fiataljaival fogunk utazni, ezt még megbeszélem velük is, a következő napokban.

Xtreme Missions beszámoló (Pécska)

2010. július 9., péntek


Szeretném pár gondolatban megosztani veletek az Xtreme Missions csapattal szerzett élményeimet. Már kicsi korom óta ismerem Lee-t, a lelkipásztort, és nagyon élveztem mindig amikor jöttek ide, Romániába, és pár napon át találkoztunk és játszottunk. Most, hogy felnőttem, jó volt ebbe a csapatba benne lenni. Mondhatom, hogy áldásosabb háttérmunkásnak lenni a többiekkel, mint csak egyszerű fogyasztó. Nagyon jó volt újból gyerekek közt lenni! Látni a mosolygós arcukat, akik arra várnak, hogy együtt játszodjunk, és énekeljünk, és hiszem azt, hogy voltak közülük olyanok is, akik várták azt, hogy tübbet tudjanak meg Jézusról.

Minden reggel 10-re kimentünk Pécskára, a gyülibe tartottunk áhitatot, énekeltünk, ezután megbeszéltük, hogy kinek mi a feladata aznapra. Akár igevers írás, akár énekfelelős, akár szereposztás az aznapi jelenetre, mindenkinek volt feladata. 11-től mentünk az ottani iskolába, ahol a gyerekek már vártak minket. Játékkal keztünk, vizeslufizás is volt többek között. Ezután bementünk egy osztályterembe, ahol énekeltünk. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek az énekek közben is, ami minket is megerősített, és vidámabban tudtuk folytatni a szolgálatot. Ezt követte a történet, amit vagy bemutattunk jelenet segítségével, vagy Harry mesélte el. Az igeverset is minden nap megtanítottuk nekik angolul is, magyarul is. Kézimunka is volt, a gyerekek ezt is nagyon élvezték, és boldogan távoztak el, várva a következő alkalmat. Ebédre hazajöttünk Aradra, vagy az imaháznál ettünk, vagy családoknál, de a legfontosabb az volt, hogy együtt voltunk. Két alkalommal is volt filmvetítés fiataloknak. A 2012, és A szív bajnokait néztük meg. Utolsó nap, pénteken ellátogattunk Hunyadra, megnéztük a várat, ami nagyon szép volt! Este pedig „búcsú-party” volt, anyu készített egy tortát az Xtreme Missions logóval. Ezt fogyasztottuk el, miután sajnos el kellett búcsúznunk.

Legjobban azért vagyok hálás, mert közelebbről is megismerhettem egy csapattársamat, Harry-t. Még ha 52 éves is, nagyon jól megértettük egymást. Igaz, hogy nekem az angol nem megy, de voltak akik segítettek a kommunikálásban, és egyben ezt meg is szeretném köszönni főleg Norbinak és Daninak, akik mindig rendelkezésemre álltak, és segítettek. Megrendített az, hogy milyen életet él Harry, a balesete ellenére ő végig mosolygós volt, és tudom, hogy nem csak itt, hanem otthon is. Megtanított az Úr Harry által, hogy akármi is történjen az életemben, legyek mindig vidám az Úrban, és ne adjam fel! És főleg ne zúgolódjak. Ez a hét felejthetetlen élmény volt számomra, és hálás vagyok az Úrnak, hogy engem is ide helyezett, és volt szabadidőm, így minden nap el tudtam menni Pécskára.

Továbbra is imádkozzunk a pécskai misszióért, és ne keressünk kifogásokat, hanem igenis álljunk meg az őrhelyünkön, és áldozzunk a vasárnapjainkból a pécskai gyerekekért, de legfőképp Istenért.


Harcsa Heni


U.i még több kép itt, de még lesz több is, közben töltöm...:)

nyári búcsúzkodás

2010. július 6., kedd

Na, már megint a közvélemény-kutatással jövök:P, de ehhez szeretném csatolni a mai bejegyzést. Volt egy nyárral kapcsolatos szavazás, melyben első helyre került az a vágy, hogy ezen a nyáron szeretnénk közelebb kerülni Istenhez, azon kívül véééééégre kipihenni magunkat, stb.
Ehhez valójában segítenek a táborok, különböző istentiszteleti alkalmak, utazások is. Ez a nyár lehet különlegesebb lesz, vagy netán másoknak megszokott, de én csak annyit fűznék hozzá, hogy legyen egy olyan nyarunk, melyben ez a kívánságunk teljesülhet. Istent jobban megismerni, fejlődni, szolgálni, jól beosztani az időt, és persze pihenni is.

Az ABBI blog is kicsit "szünetelni" fog itt, aztán majd várjuk a beszámolót a pécskai és bozovici-i misszióról. Kevesebb lesz a bejegyzés, majd még esetleg a hargitai táborozásról is lesznek itt képek és beszámoló. Addig is imatéma. Akik máshol táboroznak, vagy elutaznak azoknak jó utat kívánunk, szerencsés utat, és felüdülést, feltöltődést, jó pihenést. Az ifit hordjuk imában ezen a nyáron. A helyzetünket.

Aztán, hogy mi lesz tovább? Valószínű, hogy ősztől valakinek átadom a stafétát a blogírásban, mert én valószínű, hogy más városba kerülök egyetemre, s kevesebbet jövök haza, de remélem, hogy a blog azért nem szűnik meg, s valaki elvállalja a továbbiakban.

HASZNOS ÉS FELÜDÍTŐ NYARAT KÍVÁNUNK MINDEN IFITAGNAK ÉS AZOKNAK, AKIK OLVASNAK!

Kriszta

véget ért

2010. július 5., hétfő




az Xtreme Missions tevékenysége Pécskán. Hamarosan egy beszámolót is olvashatunk majd itt. Addig is néhány információt olvashatunk az Xtreme Missions (itt) blogjáról.
Köszönjük az aradi fiataloknak, akik bekapcsolódtak az ABBI-ból is, köszönjük a fáradozást, s azt, hogy áldoztak idejükből. Az Úr nem marad adós, visszafizet mindenkinek áldozatos munkájáért!

Azoknak is köszönet és jutalom jár, akik imában, böjtben járultak Isten elé ezeken a napokon.

U.I. Még lesz több kép is a beszámolókban, addig is néhány videó ezekről az alkalmakról, Heni YouTube csatornáján, ITT.

worship, worship :)

2010. július 1., csütörtök

A legutolsó közvélemény-kutatás szerint, amit a legjobban szerettek az ifiórákban az az éneklés. Ugye a legutolsó ifiórán is, amikor itt volt Lee Wisdom és az amerikai csapat, akkor is többen azt fejeztétek ki, hogy a legkönnyebb dolog a hívő életben a dicsőítés, és ezt szeretitek is gyakorolni (jól emlékszem? ha nem, kérlek javítsatok ki).

Közben úgy elgondolkoztam, és azon az ifiórán Reni meg is pendítette ezt a gondolatomat, hogy valóban igaz-e az, hogy a dicsőítés egy könnyű dolog, vagy kezdjük ott, hogy egyáltalán tudjuk-e milyen az igazi dicsőítés, olyan, amit Isten várna el tőlünk, s ami előtte kedves, amikor nem a pillanatnyi érzéseink irányítanak, vagy az, hogy milyen napunk volt, vagy talán az, hogy mennyire ritmusos az ének, és hogy van-e benne dob vagy basszusgitár, ami egy kicsit feldobja a dicsőítés minőségének a szintjét...?

Ezek olyan gondolatok és kérdések most, ami bennem még megmaradt a legutolsó ifióra margójára. Ha ti is szeretnétek erről beszélgetni és többet hallani, akkor majd ajánlhatjuk a következő előadónak, aki majd jön az ifiórára, hogy erről tartson előadást, vagy akár mi is, kicsit többet elbeszélgessünk erről...

Jézus visszajön! Készen állsz?

2010. június 30., szerda

Gondoltam felrakok egy videót most, mivel a Mustármag cikkeket már befejeztük. Ez egy nagyon elgondolkodtató videó az elragadtatásról. Biztos sokan már láttátok, de hátha erre az oldalra kattintanak olyanok is, akik még nem látták, s talán megállnak egy kis időre, s elgondolkoznak rajta...

zárszó

2010. június 28., hétfő


Ezennel végeztünk azoknak a cikkek közzétevésével, amik a Mustármag júniusi számában jelentek meg. Szeretnénk, ha Isten dicsőségére lett volna mindaz, amit megvallottunk, leírtunk, szeretnénk ha az valóban hiteles lehetne életünkben, minden nap.


Köszönjük, hogy végigkísértétek ezt a ciklust azzal, hogy olvastátok így is a cikkeket (főleg azok, akik nem vásárolták meg, vagy nem jutottak hozzá). Az Úr áldjon meg minden erdélyi ifjúságot, minket is!

Kiss Viktor bizonyságtevése


Megtérésem

Tizenkét éves voltam, amikor a gyülekezet tinicsoportjával elmentünk Hargitára táborozni, ez 2007 júliusában volt, ekkor volt a megtérésem.

Hívő szülők gyermekeként nőttem fel, mindig jártam vasárnapiskolába, ismertem a bibliai történeteket, de gyermekfejjel valahogy nem értettem meg mi is valójában a hívő élet. Ahogy nagyobb lettem kezdtem jobban érteni mi a teremtés, mi a Biblia és hogy miért halt meg Jézus érettünk. Amikor a táborba mentünk, egy szerda este elfogadtam Jézus Krisztust mint Megváltómat. Hallottam ott egy bizonyságtevést, ahol elhangzott az, hogy mi lenne azokkal akik még nem fogadták el Krisztust, ha eljönne éjjel Jézus mi történne, hova kerülnénk, én hova kerülnék? Ilyenkor amikor szóba jön a Pokol gondolata mindig elborzadok. Akkor is ez volt velem, és valahogy nem mertem vállalni, hogy kimenjek én is a megtérők közé. De amikor elindultam megerősödtem, és nem bántam meg. Aznap este sokat imádkoztunk a többi megtérővel együtt. Egy másik este a legnagyobbik unokatestvéremmel lementem egy csoportba. Ott együtt beszélgettünk, elmondtam neki, hogy mit éreztem a lelkemben, s kértük együtt, hogy az Úr szabadítson fel a bűneimből, és azokért bocsásson meg. Akkor éreztem, hogy mostmár teljesen az Úré vagyok.

Mióta meg vagyok térve nagyon érzem a Sátán kísértéseit. Mindennap ott van, és valahogy meg akar engem akadályozni, hogy tisztán éljem le az életemet. Sokszor meglankadtam, megbotlodtam, de azt mondták nekem, hogy ne hagyjam magam így letörve, mert minél tovább úgy vagyok, annál nehezebb lesz felállni. Hála az Úrnak erősít, és mindennap megmutatja, hogy ott van mellettem, áldott legyen ezért az Ő neve! Mióta Vele élem az életem, megtapasztalhattam, hogy milyen nagy ereje lehet az imának, amit hittel kérek.

Imádkozom továbbra is, hogy erősen álljak a bástyámon, és hogy tudjam azt végezni amit az Úr elvár tőlem. Az Úr áldjon meg minden egyes erdélyi fiatalt.

Kiss Viktor



Lee Wisdom és egy amerikai csoport

2010. június 26., szombat





volt a vendégünk a mai ifiórán.

"Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsesége!
Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.
Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;
De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!"
Ézsaiás 40: 28-31

...és akkor a BAPTICUP


BAPTICUP- interjú a csapatkapitány és az aradi főszervező részéről

Szűcs Norbert: (a csapatkapitány)

1. Milyen élményeid vannak a Bapticup két alkalmáról?

2. Milyennek láttad a csapatszellemet és az összefogást a pályákon?

3. Két bajnokság után szerinted melyik csapattal volt a legnehezebb megküzdeni és miért?

4. A szervezők megpróbáltak igazi nagyvonalú bajnoksági hangulatot teremteni mindkét alkalommal. Szerinted melyek voltak azok az alkotóellemek, amelyek ezt a légkőrt létrehozták?

5. Hányadik helyig terveztek eljutni a 2011-es Bupticup-on?


1. Hát mivel nagyon szeretek focizni, ezért elmondhatom, hogy tényleg kellemes élményeim vannak a Bapticup alkalmairól. Nagyon jó volt a légkör, úgy a pályán, mint a pályán kivűl is. Ami nagyon kellemes meglepetésként ért, az a tavalyi elért eredményünk volt. Elmondhatom, hogy az ABBI csapatból senki nem gondolta volna, hogy el fogunk jutni egész az elődöntőig. Ez nem csak számomra egy jó élmény volt, hanem a csapat többi tagjának is.

2. Gondolom észre lehetett venni a viselkedésünkön a pályán, hogy ez egy keresztény rendezveny volt. Igaz, sokszor nehéz ősszetartani, amikor az ellenfél az idegszálainkon próbálja ki a tűrőképességünket és ezzel gyengül a csapatszellem is. Jó volt azt is látni, hogy az ellenféltől „porig alázott” csapatok nem hagyták magukat. Sokszor az ilyen csapatokban látom meg az igazi összefogást.


3. Most inkább a tavalyi bajnokságra hivatkozok, mivel az számomra érdekesebb és jobb volt. (Jó nah...csak azért, mert jobb eredményt értünk el:P) Tavaly a Zifi Fc. volt az a csapat, amelyikkel nehezebb volt megküzdeni. Miért is? Hát azért mert nekik a támadásuk „gyors és halálos” volt. Nehezen lehetett eljutni egész az ellenfél kapujáig, mivel a védekezésük is elég erős volt. Talán azért is nehézebb volt megküzdeni, mert bennünk volt az a tudat, hogy már az elődöntőt játszottuk, és már nagy volt a tét!


4. Szerintem a hangfelszerelés volt az az alkotóelem, ami igazi focibajnoksági légkört adott. Egy másik alkotóelem ami nagyon olyan „Champions League” légkört hozott, az a két döntős csapatot bekísérő kis srácok voltak. Úgy gondolom, nem csak én vagyok azon a véleményen, hogy a szervezés nagyon jól sikerült.


6. Hát, mint minden csapatkapitány álma és vágya, hogy a saját csapatát eljutassa a döntőig, majd a győztes kupát égnek emelni. Úgy konkrétan nem terveztűnk még semmit, de reméljük, hogy a tavalyi eredményt újból elérjük.

Kürti Gabi: (aradi főszervező)

1. Miből támadt az a gondolatod, hogy itt az ideje egy erdélyi szintű foci bajnokság megszervezésének?

Valamikor a 2009-es év januárjában fogalmazódott meg először az aradi ifihez tartozó fiúkban az az ötlet, hogy jó lenne egy focinapot szervezni a környező ifiknek, egyrészt focizás, másrészt kapcsolatápolás céljából. Eredetileg csak 3-4 csapatról lett volna szó, vagyis a legközelebbi 3 ifjúság csapata, viszont ahogy az idő telt, többen is ajánlották, hogy hívjuk meg a váradi ifik csapatait is. Végül, egyeztetve az Emabisz vezetőivel is, az a döntés született, hogy egy 12 csapatos bajnokságot szervezzünk, ahova a nagyobb ifjúságok csapatait hívjuk meg.


2. Milyen különbséget látsz az első és a második alkalom között?

Hadd említsek néhány dolgot, ami szervezési szinten más volt a két alkalommal, emellett persze a résztvevők meglátása teszi teljessé a képet.

Kezdeném azzal, hogy a 2009-es bajnokság szervezésénél nem voltak előzetes tapasztalatok, amelyek kiindulópontként szolgáltak volna. Ezért volt az sokkal izgalmasabb, de rizikósabb is. A 2010-es BaptiCup szervezésében az volt a feladatunk Dáviddal, hogy az előző évi bajnokságot „pofozgassuk” legjobb meglátásunk szerint. Emellett talán a legnagyobb különbség az lenne, hogy míg tavaly, az idő szorítása miatt, csak reménykedni mertem abban, hogy a focinap, a focizás mellett, hordozni fog valami fentről jövő üzenetet is, addig az idén már tudatosan úgy építettük fel a programot, hogy a tanítás előtérben legyen. Nagyon aktuálisnak látjuk azt az üzenetet, ami elhangzott, hisszük, hogy Isten tényleg ott akar lenni velünk és bennünk a focipályán is, és nem akar a cserepadon maradni. Így visszanézve mind 2 torna alatt éreztem úgy a tavalyi fórum, mind az idei tanítás erejét, persze ez utóbbi alaposabb változásokat hoz, remélem minden focista életfelfogásában. Fontos változás az, hogy mivel ennek a bajnokságnak a legnagyobb értéke szerintem, a közösségformáló jelleg, meg kellett találni azt a metódust, hogy miként vehetünk rá minden résztvevőt arra, hogy ne utazzon haza, csak a díjkiosztás után. Ennek érdekében idén helyosztók is voltak (5.-8. hely, illetve 9.-12. hely ) , s így minden csapat a nap folyamán lejátszhatott minimum 4 mérkőzést.

Különbség a tavalyi évhez képest, hogy idén akármelyik erdélyi magyar baptista ifjúsági közösségnek lehetősége volt jelentkezni.

3. Mint szervező melyek voltak azok a feladatok, amelyekkel a legnehezebb volt megküzdened?

Huhhh...hát a legnehebb az volt, hogy a meglévő ötleteket, gondolatokat, stratégiát át kellett adni a szervezőknek. Ebben nem az jelentett akadályt , hogy az aradi szervezők képtelenek megoldani a feladatukat, hanem az, hogy mivel Kolozsváron vagyok egyetemi év közben, ezért másfél hét kevés volt arra, a húsvéti szünetben, hogy minden egyes szervezővel találkozzam, elmagyarázzam neki a feladatát, s megérezze ebből azt, hogy felelősség van rajta, s tudja adaptálni majd gyakorlatban. Egy ilyen kaliberü szervezés 95 %- os hatékonyságához, bőven kell 2-3 hónap, de ennyit meg nem szerettünk volna belefektetni, egy olyan rendezvénybe, ami nagyon pozitív dolgokat hordoz magában, de azért ennyi energia-, s időbefektetéssel szerintem más formában sokkal többet tehetünk „Isten országának építéséért”.

Itt is szeretnék köszönetet mondani az aradi fiataloknak, s gyülekezetnek, mert a lehető legnagyobb jószándékkal álltak hozzá a kéréseinkhez, segítettek, s jól megoldották feladatukat, mégha néha improvizáció segítségével is.

Hadd említsek itt is egy gyakorlatibb dolgot, ami nehézség volt, s sajnos még most sem tudom, az igazi megoldást: s ez a döntő helyszíne. Két tényező van amit ilyenkor szokás figyelembe venni. Az egyik a pálya burkolata, minősége, a másik pedig, annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy minden néző kényelmes körülmények között tudja figyelni az eseményeket. Nos, mivel nem volt olyan pálya amelyik mindkét kritériumot fedi, ezért mi délelőtt a minőséget választottuk,, délután a második opciót választottuk, avval a ténnyel szemben, hogy a legjobb minőségű legyen a pálya.


4. Milyen visszhangokat lehet hallani két Bapticup után?

Nem annyira tájékozodtam, s nem is hiszem, hogy fogok, de az építő kritikákat szivesen fogadtuk. Itt említeném meg azt a hiányosságunkat, hogy nem úgy fogalmaztuk meg a kritérumokat, hogy azok támadhatatlanok legyenek. Ezért elnézéseteket kérjük, de hálát adok azért, mert voltak olyan fiatalok, akik nem a hátunk mögött fejezték ki nemtetszésüket, és végül Isten formálta őket is, s minket is, mégha mégsem sikerült egyezségre jutni a kérdést illetően, de abban igen, hogy fontosabb nekünk Isten, meg a kapcsolat, mint egy vitatott kérdés.


5. Milyen benfentes információkat lehet megtudni a 2011-es Bupticup-ról?

Ezt én is kérdezhetném J.....Mindkettőnknek az az álláspontunk, hogy szívesen átadjuk más fiataloknak ezt a kezdeményezést. Mármint, ha már bajnokságról van szó, akkor úgy fogalmazok, hogy „fel van dobva (rúgva) a labda. Vagyis nem érezzünk jogunknak, hogy mi szervezzük a 2011- es Bapticup-ot, vagy hogy Aradon legyen. Emelett szivesen segítünk tapasztalatokkal, ötletekkel, adatbázisokkal.