Norbi készítette

2009. november 30., hétfő

...ezt a videót a poklos jelenettel kapcsolatos.
Szóljatok hozzá!

szombati ifiről a Budai házaspárral









Volt játék (Activity), sok jókedv, igei üzenet, éneklés, áhítat, bizonyságtevés.
A várakozási időszakról beszéltünk, az utolsó időkről, és arról a folyamatról, ami a halál után következik, amikor eljön az Úr Jézus.
Az ifiórát énekekkel kezdtük, majd Edu buzdított minket az imára, főleg arra, hogy imáinkban koncentráljunk az Isten dicsőítésére. Roli bizonyságot tett, majd ezután az Activity következett, amelyet Evódia vezetett le. (Sajnos, én eléggé belemerültem a játékba, s elfelejtettem képeket készíteni erről a mozzanatról:()
Az előadás után pedig csoportokban beszéltünk meg két kérdést:

1. Voltál-e már megkísértve a hited folytán? Volt-e olyan pillanat az életedben, amikor talán te is kérdőre vontad Isten létezését, a hitet, a Bibliát?
2. Készen állsz-e most Jézus visszajövetelére?

...s ezután imádkoztunk. Majd énekkel fejeztük be az ifiórát.
Budai testvér azzal búcsúzott tőlünk, hogy ne felejtsük el az üzenetet: Jézus visszajöveteléig igyekeznünk kell, mert nem tudjuk, mikor jön el Urunk!

ifidélután 2009 (képek)

2009. november 29., vasárnap
























adventi köszöntő


Kívánunk minden aradi ifitagnak, s másoknak is, akik ide benéznek áldott várakozási időszakot. Ezzel az igeverssel bátorítunk mindenkit:

"Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére." 1Thessz. 5:13


akit érdekel...

2009. november 27., péntek

ezen az oldalon található egy videó a YouTube-ról, amelyik hasonló ahhoz a jelenethez, amit elő szeretnénk adni az ifivel, az evangélizáción, jövő héten.

Gondolom azt is kiérzitek a sorokból, hogy imatámogatásra van szükségünk. Köszönjük.

egy kis infó a kommentelésről

2009. november 26., csütörtök

Többen kérdezték már tőlem, hogy ha valakinek nincs Google-fiókja, az nem írhat megjegyzést (kommentet) a bejegyzésekhez? DEHOGYNEM!

A bejegyzések alatt szokta írni azt, hogy: 0 megjegyzés, 1 megjegyzés, stb. Oda klikkelve megjelenik egy újabb ablak, s oda kell beírni az üzenetet. Alatta pedig van egy olyan, hogy IDENTITÁS VÁLASZTÁSA, onnan a NÉV/URL-címet kell kiválasztani. S ott már csak a nevet kell kitölteni, az URL-címet nem! S ennyi az egész.

Na, úgy érzem elég részletesen elmagyaráztam, aki így sem érti, annak elmagyarázhatom még egyszer ifin:)

erre a hétvégére

is jut bőven a programokból. Most csak azokat vázolom fel, amik az ifjúságunkat érintik.

Tehát:
- ma, csütörtökön próba 18:00 órától. Gyertek el!
- pénteken is próba a gyüliben, az evangélizációs jelenetre, gondolom az is 18:00 órától:)
- szombaton ifjúsági óra 17:00 órától (FIGYELEM! megváltozott az időpont) a Budai házaspárral.

- vasárnap délután ifidélután (ez a mi délutánunk:)) 18:00 órától, amikor csak mi szolgálunk énekekkel, bizonyságtevésekkel, jelenettel.

LEHET HIVOGATNI AZ IFIÓRÁRA ÉS AZ IFIDÉLUTÁNRA IS!

Vass testvér beiktatása

2009. november 24., kedd



Erika, köszönöm szépen a képeket, amiket együtt készíthettünk:)
Nekem segítség volt, mert én itthon felejtettem az enyémet. De milyen jó, hogy kéznél volt az Erikáé. Köszi szépen!

Itt egy pár kép, amint ígértem a régebbi bejegyzésemben. Frigyes, köszi, hogy megírtad véleményedet az ünneppel kapcsolatban, megírhatod ide is még egyszer, hogy mindenki láthassa:)
Nektek hogy tetszett ez az ünnep?

Gabi


Sziasztok:)
Hát, hogy is kezdjem: Kürti Gabi a nevem (hogy írjak egy olyan információt, ami biztos hiteles :P ). Kolozsváron vagyok eggggyetemista, s anyukám küldi fel a "zakuszkásborkányokat" (elméletileg még van 3 évem, de idén is végezni fogok;) )....mivel itt tartózkodom, ezért évközben nincsen identitásom, hisz nem rendelkezek "flotant-al" :))
No de a lényeg az, hogy szeretem az "intelligens vicceket":)), s feltalálom magam akár otthon (ahová az admin nem akarja, hogy gyakran menjek...:P :)), akár itt. Úgy érzem, hogy a mostani időintervallumban azt kell megtanuljam, hogy lehet Istent őszintén, szívvel, s ÉSSZEL, vagyis nem megszokásból, hagyományok miatt követni, vele kapcsolatban lenni. Úgy érzem, hogy Isten dolgozik rajtam, hogy kialakuljon egy 100%-osan őszinte kapcsolatom vele, amiben már a megszokottságok helyét átveszik a meggyőződések (de sok munkája van még). A negatívum az életemben az, hogy talán sosem voltam ennyire hajlamos a kényelemre, s arra, hogy a könnyebbik utat válasszam... Mindenkinek kívánom, hogy harcoljunk többet :)

u.i. Klassz ötlet, ez a widgeo-s alkalmazás....Nah ......ÁMEN!

Ottó

2009. november 23., hétfő


Sziasztok, Ottó vagyok, jelenleg dolgozom:D. Gondolkoztam azon, hogy mit is írjak ide:P. Elsősorban elmondanám, hogy nem szeretem a vallásos tradíciókat:) Szeretem az Urat és a Szent Szellemet, aki úgy jön mint a szél, remélem egyesek értik:), aki meg nem érti az olvassa a Bibliát:). Mindent szeretek csinálni, mostanában könyveket szoktam olvasni, hasznosan töltöm az időmet, meg a Barátok Közt-ről is lemondtam, mert éreztem, hogy nagyon megköt az a sorozat, úgyhogy mindenkinek-és főleg az ABBI tagoknak ajanlom-, hogy szabaduljatok meg a megkötözöttségekből, és figyeljetek az Úrra:). Na, aki még akar valamit tudni rólam, az keressen meg:D

Vass testvér búcsúvasárnapján

2009. november 20., péntek


...készült ez a kép. Vass testvér több évig szolgált köztünk, az ifiben, a körzetben.
Számomra emlékezetesek maradtak az együtt töltött alkalmak: táborok, ifidélutánok, evangélizációk, különböző programok a gyülekezeten belül.

Most vasárnap pedig Hunyadra utazunk, Vass testvér beiktatására. Remélhetőleg majd készítek képet is, hogy ide is felrakhassam.

Azóta pedig új lelkipásztorért imádkozunk, az ifin belül is. Mert ez a mi feladatunk is, hogy összefogjunk: kicsik-nagyok, fiatalok-idősek...

Csatlakozhatsz te is közénk! ABBI tagok, ugye összefogunk az imádkozásban?:)

ABBI menyegzők:)




A nyár folyamán több ifitag is úgy döntött, hogy házasságot köt. S milyen jó! Ennek emlékére készítettünk fényképeket is, habár voltak olyan menyegzők is, amelyiken nem készítettünk...pl. Anitáék nagy napján.

Gondoltam, hogy közzétehetem ezt is, emlékként is a nyárról. Az első képen Kinga és Dávid menyegzőjén vehettünk részt, a másodikon pedig az Eunika és Emánuelén.
Minden alkalommal szolgáltunk: énekkel köszöntöttük az ifjú párt, s egy ajándékkal is megleptük őket.

Áldást kívánunk életükre. Mindegyikükre.

Dániel


Sziasztok! Először is Szűcs Dániel vagyok, de szólíthattok Daninak. Még egyelőre „másodéves licista” vagyok, közgazdaság szakon. Ha minden jól megy addig, és ha majd ISTEN megsegít, akkor be is fejezem a licit is 2 éven belül. És hála az Úrnak, hogy már közel 2 éve a gyermeke vagyok, befogadtam a szívembe, majd egy táborban „újból” megtértem, és akkor (szószerint) úgy éreztem, hogy a szívem megkönnyebbült, és ennek nagyon örülök... Ha majd eljön az ideje, akkor majd egyetemre is szeretnék menni: vagy menedzsment, vagy közgáz egyetemre. Szóval ezt a szakot szeretném folytatni. Egyik nagy álmom az, hogy egy szép nap menedzser legyek édesapám cégjénél:D Hobbiaim a szokásosak: internet, zenehallgatás, éjszakázás a számítógép előtt (mint most:P), focizás, sportolás.

Dávid

2009. november 19., csütörtök


Szűcs Dávidnak hívnak, jelenleg harmadéves egyetemista vagyok management szakon, Váradon. Sok hobby-m van, többek között a focizás, gitározás, zongorázás, snowboard, lovaglás és ki akarom próbálni a repülést is. Amit fontos tudni rólam az az, hogy Isten gyermeke vagyok, ezért szeretném Őt szolgálni az ifjúságban, a gyermekmisszióban, és ott ahol szüksége van rám. A jövővel kapcsolatban: valószínű, hogy elkezdem majd a mesterimet, és egy nagyon jó managerré válok, a többi egyelőre még titok előttem is, de azt tudom, hogy elég ha hiszek abban, hogy Isten a „legjobbat” tartogatja nekem. Erre az évre a mottóm a Róma 8:17: “Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsõüljünk meg."

Csabi


Üdvözlök mindenkit!
Csabi vagyok 21 éves, Aradon élek, tanulok, és dolgozom. Szabadidőmben ellátogatok ifikre, barátokkal vagyok, és sportolok. Ennyit magamról. To be continued...

Szabi

2009. november 17., kedd


Sziasztok, Szabi vagyok, 14 éves leszek decemberben:) Nemrég csatlakoztam az ifihez, és nagyon szeretek ifire járni, focizni, biciklizni, és énekelni. Most vagyok nyolcadik osztályban, ugyanabban a suliban, ahol az ifitagoknak nagy része...és még szeretek viccelődni, ha a helyzet megengedi:P

Frici

2009. november 16., hétfő


Frici vagyok, egy sima ifitag. Váradon tanulok, de ennek ellenére elég sűrűn hazajárok az ifiórákra. Szeretek tapsolni (:)), szeretem a kihívásokat, és szintén kedvelem az Istentől kapott lehetőségeket kihasználni.

Tomi

2009. november 15., vasárnap


Kürti Tomi vagyok (és nem Tamás :P). Suliba járok, ugyanabba, mint amelyikbe sokan mások az ifibőlJ. Szeretek mindig aktív lenni, akármit tenni, nagyon nem szeretem mikor unatkozom. Szabadidőmben szeretek filmet nézni, és sportolni, több ízben is. Közülük a focit szeretem legjobban, akármikor el tudok beszélgetni róla, és megnézni egy meccset (tv-ben, de akár élőben is). Sokan mondják, hogy az agyamra ment már:P. Fontosak számomra a barátaim, mindig szakítok rájuk időt (amiből van elég:D ). Új kapcsolatokra is nyitott szoktam lenni, szeretek új embereket megismerni. Amit legfontosabb tudni rólam,hogy én is Isten egyik ,,kölyke” vagyokJ. Kérem Isten akaratát a jövőmre nézve, és szeretnék komolyabb, élőbb kapcsolatot ápolni Istennel, és megállni a mindennapi próbákban.

Reny

2009. november 13., péntek


Sziasztok!

Reny vagyok, 1988-ban születtem, 1989-ben elkezdtem járni a Földön. 2003-ban újjászülettem, és ugyancsak 2003-ba elkezdtem járni, de ezúttal a Keskeny Úton. Célom, hogy mindvégig megmaradjak ezen az Úton. Jelenleg Szegeden vagyok egyetemista, ahol angol nyelv és irodalmat tanulok. Szeretem az ABBIt, szeretek görkorizni/hockey-zni, zongorázni, csokit enni, és mindent ami katicabogár:)

Viki

2009. november 12., csütörtök


Viki vagyok, 15 éves vagyok:). Nagyon szeretek gitározni, sportolni (foci, biciklizés, gördeszkázás:P), halászni :). Isten gyermeke vagyok! Volt egy nagy imameghallgattatásom, amit soha nem felejtek el, mégpedig egy kis testvérért imádkoztam, és az én kegyelmes Jó Atyám megadta ezt nekem. Az imaházban a szolgálati területem leginkább a gitározás.

Zsolt

2009. november 11., szerda


Szűcs Zsolt vagyok, az Arad Belvárosi Baptista Gyülekezet és ifjúságának tagja, de elsősorban Isten gyermeke. Életcélom, hogy mindenben Istent szolgáljam, és minden tőlem telhetőt megtegyek annak érdekében, hogy továbbra is épüljön az Ő országa. Szeretek szolgálni a gyüliben és ifiben, bár minden téren még sokat kell fejlődnöm. Szeretnék alaposabban, és többet foglalkozni az Igével, és annak megértésével, ugyanakkor felfedezni Isten tervét, amit személyesen nekem készített el. Istennel való kapcsolatom és utam egy nagy kaland, és minden pillanatát élvezem...