Egy szerelmes történet ami mellett Hollywood elhomályosul....

2010. február 28., vasárnap

John Blanchard a New York-i vonatállomás nagy óráját figyelte. „Öt perc múlva hat”, gondolta magában. A szíve hevesen vert. Öt perc múlva végre találkozik azzal a lánnyal, akit teljes szívéből szeret, de akivel még sosem találkozott személyesen.
A második világháború idején John egy pilóta iskolában tanult Floridában, amikor egyik nap elment a helyi könyvtárba. Ott az egyik könyvet lapozgatva észrevette, hogy valaki a a könyv lapjai szélére a saját gondolatait, észrevételeit írta le. Olvasva az ott lévő sorokat, szívében a következő vágy támadt: „meg szeretném ismerni azt a személyt, aki gyöngybetűkkel ezeket a mély gondolatokat írta, a megjegyzései alapján egy kedves, szelíd és intelligens személynek tűnik”.
A könyvet gyorsan az első lapjaira lapozta, és ott megpillantott egy nevet: Hollis Maynell, New York. Eldöntötte, hogy meg fogja keresni. A telefonkönyv segítségével megtalálta a lány címét, és egy levelet küldött neki. A következő napon pedig már a fronton kellett lennie.
Érdekes módon Hollis válaszolt a levelére, amit további levélírások követtek, egészen második világháború végéig. A lány levelei hasonlítottak a könyvben talált gondolatokhoz. Támaszt, bátorítást és megnyugvást biztosítottak Johnnak.
Az egyik levelében John elmondta, hogy nagyon nagy halálfélelme volt, amikor Németország felett repültek. Hollis válaszolt levelére bátorítva őt eképpen: „Minden bátor férfivel előfordul, hogy néha megretten. Következö alkalommal amikor ez ismét előfordul, ezeket az igeverseket ismételgesd magadban: Ha a Halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy.”
A sok levél írásával John észrevette, hogy beleszeretett Hollisba, ezért egyik nap ezt írta neki: „Kérlek, küldj egy képet magadról.”, de a lány így válaszolt: „Nem, nem küldök, mivel a kapcsolatok nem a külsőre épülnek.”
Ő mégis egyre inkább vonzódott Hollishoz, és azt kívánta, bárcsak végre megismerhetné személyesen is. Végre eljött az a nap, amikor megengedték, hogy visszamehessen Amerikába. Megírta Hollisnak, hogy visszatér, és azt szeretné ha együtt ebédelnének. Meg is egyeztek, hogy a New York-i vonatállomás nagy órájánál találkoznak, pontban délben hatkor. „Meg fogsz ismerni a vörös rózsás kitűzőmről, amit majd viselni fogok”-mondta a lány.
Végre eljött a nagy nap, amikor John megismerheti élete nagy szerelmét. „Izgatottan álltam, amikor láttam, hogy egy fiatal lány jön felém, szép, hosszúkás arca volt. Szőke hajtincsei gyöngéden pihentek vállán. A szemei májusi ég- kékben tündököltek, az ajkai és arca vonásai gyöngédséget sugároztak, zöld színű ruhájában úgy festett mint a tavasz, mely életre kelt.
Érzelmekkel telten közeledtem feléje, keresve a vörös rózsás kitűzőt, amit sajnos ő nem viselt. Látva, hogy az útjában állok, a lány megállt egy pillanatra. Az ajkain egy egyszerű, de csalogató mosoly jelent meg. „Bocsánat,... szabad?” -mondta szégyenlősen. Még egy lépést tettem feléje, amikor megláttam Hollis Maynellt, a zöld ruhájú lány háta mögött. A vörös rózsás kitűzőjű hölgy, egy negyven év fölötti, telt nő volt. A többnyire ősz haja egy kopott kalap alá volt gyömöszölve. Vastag bokája egy alacsony talpú cipőbe volt beleszorítva. A zöld ruhás lány egyre inkább távolodott, ezért döntenem kellett. Kövessem azt a szép lányt akit az előbb láttam, vagy ismerjem meg ezt az egyáltalán nem kívánatos külsejű nőt, akiről tudtam, hogy Hollis Maynell.

Habozás nélkül választottam. Mosolyogva visszafordultam a nő felé. Próbálva valamit mondani, csalódottság töltött el. “Őn biztos Maynell kisasszony”-nyújtottam feléje a kezem. “Örülök, hogy elfogadta a meghívásomat. Szeretném, ha együtt ebédelnénk.”
Ekkor a nő arcán egy széles mosoly jelent meg. “Nem tudom miről beszélsz fiatalember, de biztos láttad azt a a zöld ruhájú lányt, aki az előbb ment el, ugye? A vonaton ismerkedtünk meg. Ő kért meg arra, hogy ezt a vörös rózsás kitűzőt viseljem. Azt mondta, hogy ha meghívsz hogy együtt ebédeljünk, akkor mondjam meg neked, hogy az utca menti étteremnél vár. Azt mondta, hogy ez egyfajta próba.”

Ez a történet egy olyan lányról szólt, aki nem adta be a derekát, akármilyen nőcsábász férfinak, és egy olyan férfiről, aki megkapta a kellő jutalmát annak, hogy nem a testi vágyak után kívánkozott.
A történet tanulsága: lányok, nem fogjátok megbánni, ha türelemmel kivárjátok azt az időt, amikor az Úr egy krisztusi lelkületű fiatalembert hoz az életetekbe. Fiúk, igazi Gentleman-ként viselkedjetek a lányokkal, úgy ahogy Jézus is tenné. Ha nem használjátok ki őket, akkor tettetek jutalma egy tisztaságát megőrző hercegnő lesz.


Ez a rész a „When God writes your love story” című könyvből van, amit egy hívő házaspár: Eric és Leslie Ludy írt. Melegen ajánlom minden egyes házasság előtt álló, vagy házasságra gondoló, vagy házasságra nem gondoló fiatalnak.

Dave

1 megjegyzés:

Borzási A. Kriszta írta...

a történetet olvasva már-már azt hittem, hogy végül az "egészségesebbik" nőbe fog beleszeretni:P