John Blanchard a New York-i vonatállomás nagy óráját figyelte. „Öt perc múlva hat”, gondolta magában. A szíve hevesen vert. Öt perc múlva végre találkozik azzal a lánnyal, akit teljes szívéből szeret, de akivel még sosem találkozott személyesen.
A második világháború idején John egy pilóta iskolában tanult Floridában, amikor egyik nap elment a helyi könyvtárba. Ott az egyik könyvet lapozgatva észrevette, hogy valaki a a könyv lapjai szélére a saját gondolatait, észrevételeit írta le. Olvasva az ott lévő sorokat, szívében a következő vágy támadt: „meg szeretném ismerni azt a személyt, aki gyöngybetűkkel ezeket a mély gondolatokat írta, a megjegyzései alapján egy kedves, szelíd és intelligens személynek tűnik”.
A könyvet gyorsan az első lapjaira lapozta, és ott megpillantott egy nevet: Hollis Maynell, New York. Eldöntötte, hogy meg fogja keresni. A telefonkönyv segítségével megtalálta a lány címét, és egy levelet küldött neki. A következő napon pedig már a fronton kellett lennie.
Érdekes módon Hollis válaszolt a levelére, amit további levélírások követtek, egészen második világháború végéig. A lány levelei hasonlítottak a könyvben talált gondolatokhoz. Támaszt, bátorítást és megnyugvást biztosítottak Johnnak.
Az egyik levelében John elmondta, hogy nagyon nagy halálfélelme volt, amikor Németország felett repültek. Hollis válaszolt levelére bátorítva őt eképpen: „Minden bátor férfivel előfordul, hogy néha megretten. Következö alkalommal amikor ez ismét előfordul, ezeket az igeverseket ismételgesd magadban: Ha a Halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy.”
A sok levél írásával John észrevette, hogy beleszeretett Hollisba, ezért egyik nap ezt írta neki: „Kérlek, küldj egy képet magadról.”, de a lány így válaszolt: „Nem, nem küldök, mivel a kapcsolatok nem a külsőre épülnek.”
Ő mégis egyre inkább vonzódott Hollishoz, és azt kívánta, bárcsak végre megismerhetné személyesen is. Végre eljött az a nap, amikor megengedték, hogy visszamehessen Amerikába. Megírta Hollisnak, hogy visszatér, és azt szeretné ha együtt ebédelnének. Meg is egyeztek, hogy a New York-i vonatállomás nagy órájánál találkoznak, pontban délben hatkor. „Meg fogsz ismerni a vörös rózsás kitűzőmről, amit majd viselni fogok”-mondta a lány.
Végre eljött a nagy nap, amikor John megismerheti élete nagy szerelmét. „Izgatottan álltam, amikor láttam, hogy egy fiatal lány jön felém, szép, hosszúkás arca volt. Szőke hajtincsei gyöngéden pihentek vállán. A szemei májusi ég- kékben tündököltek, az ajkai és arca vonásai gyöngédséget sugároztak, zöld színű ruhájában úgy festett mint a tavasz, mely életre kelt.
Érzelmekkel telten közeledtem feléje, keresve a vörös rózsás kitűzőt, amit sajnos ő nem viselt. Látva, hogy az útjában állok, a lány megállt egy pillanatra. Az ajkain egy egyszerű, de csalogató mosoly jelent meg. „Bocsánat,... szabad?” -mondta szégyenlősen. Még egy lépést tettem feléje, amikor megláttam Hollis Maynellt, a zöld ruhájú lány háta mögött. A vörös rózsás kitűzőjű hölgy, egy negyven év fölötti, telt nő volt. A többnyire ősz haja egy kopott kalap alá volt gyömöszölve. Vastag bokája egy alacsony talpú cipőbe volt beleszorítva. A zöld ruhás lány egyre inkább távolodott, ezért döntenem kellett. Kövessem azt a szép lányt akit az előbb láttam, vagy ismerjem meg ezt az egyáltalán nem kívánatos külsejű nőt, akiről tudtam, hogy Hollis Maynell.
Habozás nélkül választottam. Mosolyogva visszafordultam a nő felé. Próbálva valamit mondani, csalódottság töltött el. “Őn biztos Maynell kisasszony”-nyújtottam feléje a kezem. “Örülök, hogy elfogadta a meghívásomat. Szeretném, ha együtt ebédelnénk.”
Ekkor a nő arcán egy széles mosoly jelent meg. “Nem tudom miről beszélsz fiatalember, de biztos láttad azt a a zöld ruhájú lányt, aki az előbb ment el, ugye? A vonaton ismerkedtünk meg. Ő kért meg arra, hogy ezt a vörös rózsás kitűzőt viseljem. Azt mondta, hogy ha meghívsz hogy együtt ebédeljünk, akkor mondjam meg neked, hogy az utca menti étteremnél vár. Azt mondta, hogy ez egyfajta próba.”
Ez a történet egy olyan lányról szólt, aki nem adta be a derekát, akármilyen nőcsábász férfinak, és egy olyan férfiről, aki megkapta a kellő jutalmát annak, hogy nem a testi vágyak után kívánkozott.
A történet tanulsága: lányok, nem fogjátok megbánni, ha türelemmel kivárjátok azt az időt, amikor az Úr egy krisztusi lelkületű fiatalembert hoz az életetekbe. Fiúk, igazi Gentleman-ként viselkedjetek a lányokkal, úgy ahogy Jézus is tenné. Ha nem használjátok ki őket, akkor tettetek jutalma egy tisztaságát megőrző hercegnő lesz.
Ez a rész a „When God writes your love story” című könyvből van, amit egy hívő házaspár: Eric és Leslie Ludy írt. Melegen ajánlom minden egyes házasság előtt álló, vagy házasságra gondoló, vagy házasságra nem gondoló fiatalnak.
Dave
Egy szerelmes történet ami mellett Hollywood elhomályosul....
2010. február 28., vasárnap
Címkék:
más gondolataiból,
sztory
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
a történetet olvasva már-már azt hittem, hogy végül az "egészségesebbik" nőbe fog beleszeretni:P
Megjegyzés küldése