Szeretném pár gondolatban megosztani veletek az Xtreme Missions csapattal szerzett élményeimet. Már kicsi korom óta ismerem Lee-t, a lelkipásztort, és nagyon élveztem mindig amikor jöttek ide, Romániába, és pár napon át találkoztunk és játszottunk. Most, hogy felnőttem, jó volt ebbe a csapatba benne lenni. Mondhatom, hogy áldásosabb háttérmunkásnak lenni a többiekkel, mint csak egyszerű fogyasztó. Nagyon jó volt újból gyerekek közt lenni! Látni a mosolygós arcukat, akik arra várnak, hogy együtt játszodjunk, és énekeljünk, és hiszem azt, hogy voltak közülük olyanok is, akik várták azt, hogy tübbet tudjanak meg Jézusról.
Minden reggel 10-re kimentünk Pécskára, a gyülibe tartottunk áhitatot, énekeltünk, ezután megbeszéltük, hogy kinek mi a feladata aznapra. Akár igevers írás, akár énekfelelős, akár szereposztás az aznapi jelenetre, mindenkinek volt feladata. 11-től mentünk az ottani iskolába, ahol a gyerekek már vártak minket. Játékkal keztünk, vizeslufizás is volt többek között. Ezután bementünk egy osztályterembe, ahol énekeltünk. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek az énekek közben is, ami minket is megerősített, és vidámabban tudtuk folytatni a szolgálatot. Ezt követte a történet, amit vagy bemutattunk jelenet segítségével, vagy Harry mesélte el. Az igeverset is minden nap megtanítottuk nekik angolul is, magyarul is. Kézimunka is volt, a gyerekek ezt is nagyon élvezték, és boldogan távoztak el, várva a következő alkalmat. Ebédre hazajöttünk Aradra, vagy az imaháznál ettünk, vagy családoknál, de a legfontosabb az volt, hogy együtt voltunk. Két alkalommal is volt filmvetítés fiataloknak. A 2012, és A szív bajnokait néztük meg. Utolsó nap, pénteken ellátogattunk Hunyadra, megnéztük a várat, ami nagyon szép volt! Este pedig „búcsú-party” volt, anyu készített egy tortát az Xtreme Missions logóval. Ezt fogyasztottuk el, miután sajnos el kellett búcsúznunk.
Legjobban azért vagyok hálás, mert közelebbről is megismerhettem egy csapattársamat, Harry-t. Még ha 52 éves is, nagyon jól megértettük egymást. Igaz, hogy nekem az angol nem megy, de voltak akik segítettek a kommunikálásban, és egyben ezt meg is szeretném köszönni főleg Norbinak és Daninak, akik mindig rendelkezésemre álltak, és segítettek. Megrendített az, hogy milyen életet él Harry, a balesete ellenére ő végig mosolygós volt, és tudom, hogy nem csak itt, hanem otthon is. Megtanított az Úr Harry által, hogy akármi is történjen az életemben, legyek mindig vidám az Úrban, és ne adjam fel! És főleg ne zúgolódjak. Ez a hét felejthetetlen élmény volt számomra, és hálás vagyok az Úrnak, hogy engem is ide helyezett, és volt szabadidőm, így minden nap el tudtam menni Pécskára.
Továbbra is imádkozzunk a pécskai misszióért, és ne keressünk kifogásokat, hanem igenis álljunk meg az őrhelyünkön, és áldozzunk a vasárnapjainkból a pécskai gyerekekért, de legfőképp Istenért.
Harcsa Heni
U.i még több kép itt, de még lesz több is, közben töltöm...:)
1 megjegyzés:
köszönjük, hogy megosztottál egy kis részt mindabbó, ami ott történt!
Megjegyzés küldése