A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bemutatkozunk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bemutatkozunk. Összes bejegyzés megjelenítése

Volt ABBI tagok interjúja

2010. június 18., péntek


ez volt a címlapfotónk, Arad- de szép város, ugye? (ez a városháza, este, kivilágítva)

Honnan, hova és mit???

Borzási Kinga válaszol, Harcsa Erika kérdezett

1. Néhány szavad az ABBI-ról... Milyen szolgálatot végeztél ott?

Az aradi ifjúság az, ahol sokat formált Isten, és ahol lelkileg fejlődhettem. Egy olyan periódusban kerültem az ifibe, amikor egyik generáció váltotta a másikat. Voltak, akik akkor "nőtték ki magukat" az ifiből (férjhez mentek, megnősültek, elmentek egyetemre), és voltak fiatalok, akik akkor "nőttek fel". :) Érdekes volt, mert mindkettőben benne voltam: az egyikben voltam a "kicsi", a másikban meg a "nagy". Majd Isten úgy látta jónak, hogy két évig ifivezető legyek. Hasznomra vált, mert ilyen körülményben is taníthatott és formálhatott Isten; jó társaim voltak, akikkel imádkozhattam, és akik bátorítottak. Szerettem az ifiben az összetartást és az új dolgok iránti nyitottságot.

2. Mikor és miért kerültél el az ABBI-ból?

Nemsokára lesz egy éve, hogy boldog feleség vagyok. :) 2009 szeptemberében mentem feleségül Borzási Dávidhoz, és az Úr vezetését kérve úgy értettük meg, hogy most Brassóban kell laknunk és szolgálnunk.

3. Melyik ifibe kerültél, és milyen szolgálatot végzel ott?

Természetesen a brassói ifibe tartozom férjemmel együtt. Itt próbálom őt támogatni, amiben csak tehetem, legfőképpen imában. Szeretem itt. Jó a fiatalokkal együtt lenni, és szeretem a gyülekezetben is. Nagyon örülünk, hogy a gyülekezetben van egy csokor fiatal házas, és velük, mint fiatal házasok csoportjával kezdtünk el találkozni. Külön öröm még nekünk az, hogy bővülni is fog ez a csoport egy újabb fiatal házaspárral; a lelkipásztorunk, Deák Zsolt és jövendőbeli felesége az ősztől Brassóba költöznek! :)

4. Mit vittél magaddal az új ifibe az ABBI-ból?

Az aradi gyülekezetben és ifjúságban nőttem fel (mondhatni testileg-lelkileg), és sok jót láthattam és tanulhattam otthon. Például láttam azt, hogy mennyire áldásos, amikor a gyülekezetnek van egy összetartó, bibliázó és imádkozó magja. Azért imádkozunk, és azon törekszünk, hogy Brassóban is létrejöhessen ez! Mondjuk, például, egy összetartó és Istenre figyelő fiatal házasok csoportja :). De az Úr adja az áldást és a növekvést, mi csak figyelünk arra, hogy mit mond nekünk, és azt próbáljuk a lehető legjobban tenni. :)


Szűcs Dávid válaszolt, Harcsa Erika kérdezett

1. Néhány szavad az ABBI-ról és milyen szolgálatot végeztél ott?

Az abbi az aradi gyülekezet kis, kreatív és jó szervező képességekkel rendelkező ifjúsága. A fő szolgálatom a zenei téren volt, Szűcs Renivel együtt feleltünk az új énekek tanulásáert, a dicsőítés és a különböző zenés szolgálatok megszervezéséért. Az egyik évben ifjúsági vezető helyettes voltam, amikor a szervezésben is aktívabban részt vehettem.

2. Mikor és miért kerűltél el az ABBI-ból?

2007-ben kerültem el Aradról, amikor megkezdtem az egyetemi tanulmányaimat Váradon, management szakon, az Emanuel Keresztyén Egyetemen.


3. Melyik ifibe kerűltél, milyen szolgálatot végzel ott?

A váradifi-be kerültem, más szóval a váradi nagy gyülekezet ifjúságába. Itt is inkább a zenei téren vállaltam szolgálatot, néha gitározás által, máskor énekléssel és egy ideig az ifjúsági kórusban is énekelhettem. Ugyanakkor az ifjúságon belül a 4-es csoport tagja vagyok.


4. Mit vittél magaddal az új ifibe az ABBI-ból?

Remélem, hogy sok jókedvet J és a dicsőítéshez való ragaszkodást, a többit majd elmondják a váradiak. :D

Harcsa Andrea válaszol, Harcsa Erika kérdezett

1.Néhány szavad az ABBI-ról és milyen szolgálatot végeztél ott?

Az ABBI-ba kerültem tizennégy évesen, s nagyon ragaszkodtam hozzá mindvégig. Ez volt az a közösség, melyben tudtam, hogy jó helyen vagyok, s olyan környezetben, ahol Istent jobban megismerhetem. Biztonságot nyújtott számomra, a világ kínálta lehetőségek elől, ahova szívesen elengedtek szüleim. Az elején csak figyeltem s élveztem azt, hogy mások viszik a terhet, amit akkor még nem láttam meg. Néhány évvel később, engem is megbíztak feladatokkal, melyeket igyekeztem elvégezni. Sokat formálódtam, látva azt, milyen nehezen tud döntések esetén egységes válaszokat hozni egy fiatalokból álló csapat. Érdekes volt látni, hogyan nőnek ki s távoznak el az egyetemisták, majd azt, hogyan épülnek be a fiatalabbak, akik felnőttek.

2.Mikor és miért kerültél el az ABBI-ból?

Nekem is el kellett hagynom, ami nem volt könnyű. 2005-ben kerültem el az ABBI-ból. Azért kerültem el otthonról, mert Nagyváradra kellett költöznöm, hogy egyetemi tanulmányaimat végezhessem.


3. Melyik ifibe kerültél, milyen szolgálatot végzel ott?

A váradi ifibe kerültem, ahol rengeteg áldásban részesülhettem. Buzditva voltunk minden alkalommal arra, hogy beiratkozzunk egy-egy csoportba, és ha szeretnénk iratkozzunk be az ifikórusba, vagy készüljünk imádságos szívvel az ifivasárnapokra. Amint időm engedte, igyekeztem kivenni a részem, mivel már közéjük tartoztam.

4. Mit vittél magaddal az új ifibe az ABBI-ból?

Ragaszkodtam ahhoz, hogy ne több, hanem egy gyülekezethez, ifjúsághoz tartozzam. Ezért szívből ragaszkodtam a váradi ifihez, s épp úgy nem tűrtem ha rosszat hallok róla, mint azt, ha az aradi ifimről terjesztettek rossz hireket. Magamat vittem mindkét ifibe, melyekben Istennek hála azért, mert fejlődhettem s változhattam. Csiszoltak, formáltak, megtanítottak alkalmazkodni, mozogni és szolgálatkész életet élni. Ahogy változik a fiatal, változik az ifi állapota is. Az elhamarkodottan terjesztett jó vagy rossz hír, előbb Isten elé kerül, aztán a kimondott szó rombol vagy épít. Ezt vittem magammal, s próbáltam gyakorlatba ültetni.

(folytatás vasárnap)

tehát következzék (Ifjúsági bemutatkozó)

2010. június 16., szerda


Régebb említettem már, hogy fogom csatolni a Mustármag cikkeket itt is, hogy azok, akik nem rendelték meg vagy nem vásárolták meg, vagy már nem fiatalok:), azok is részesülhessenek legalább azzal, hogy innen elolvassák.

Tehát, a Mustármag júniusi számában az ABBI, az aradi fiatalok mutatkoztak be. Egy kis ízelítő mára:

Ifjúsági bemutatkozó

Mit is írhatnánk a mi kis ifjúságunkról? Külön kiemelném, hogy „kis”, mivel általában 10-12en vagyunk ifin, mivel vannak olyanok, akik egyetemisták, s más gyülekezet ifjúságában szolgálnak, de vannak olyan hűséges ifitagok is, akik minden hétvégén hazajönnek. Ez kiváltság nekünk! Az ifjúságunk össztaglétszáma kb. 18. Talán azért is, mert kisebb ifjúsághoz tartozunk, így az évek során eléggé jól megismertük egymást: egymás adottságait, jó tulajdonságait, gyenge pontjait, reakcióit, stb.
Tanév közben minden szombaton szoktunk összegyűlni, 6órától, a gyülekezetünk ifitermében, vakációban pedig pénteken találkozunk, ugyanebben az időpontban és helyen. Alkalmainkat régi lelkipásztorunk, Vass Gergely tartotta, de ő mostmár más körzetben szolgál. Mivel jelenleg nincs lelkipásztorunk, az ifivezetőnk, Szűcs Zsolt tartja az alkalmainkat, de volt már vendég előadónk is, sőt az ügyintéző lelkipásztorunk, Boross Gyula is. Néhány ifialkalom témája pl.: álarcok (miért viselünk álarcokat?), Isten embere (hogyan válhatna egy ifjúsági tag Isten emberévé), az imádkozás jelentősége (miért fontos az ima egy fiatal életében?)
A célunk az, hogy minél több időt töltsünk együtt, különböző események megszervezésével. Tartottunk már teadélutánt, (amikor mindenki más-más ízű teát hozott, s ifin mindenki megkóstolhatta, közben beszélgettünk) filmestet (megnéztünk 1-2 filmet egyik hétvégén), kreatív napot (szombaton, amikor egész nap az imaházban lehettünk, hoztunk magunkkal ennivalót is, ott együtt játszottunk, beszélgettünk). Szeretünk együtt szolgálni is, így ezelőtt kb. 2-3 évvel megindítottunk egy ifievangélizáló alkalmat, amikor a városból, a magyar iskolából hívtunk meg fiatalokat. Ezek az alkalmak különösen áldásosak voltak. Eleinte kevesen jöttek el, de volt olyan is, amikor több mint 50en jöttek a városból. Volt dicsőítés, evangélizálás, s a végén egy kis teázás, beszélgetés. Ezt szeretnénk újból bevezetni. Ezen kívül pedig ifidélutánokat is szoktunk tartani, amikor vasárnap délután csak mi, a fiatalok szolgálunk a gyülekezetben: énekekkel, bizonyságtevésekkel. Külön öröm és nagyszerű lehetőség ez nekünk abban, hogy ide is hivogathatunk osztálytársakat, barátokat, akik még nem ismerik Istent, s a középkorúak, idősek is a gyülekezetből bátorítanak minket a szolgálatra. Ezeken az alkalmakon általában az ifi 80-90%-a részt vesz.
Szeretünk a gyülekezet többi korosztályával is együtt szolgálni. Megalakult egy dicsőítő csoport is, akik vasárnaponként kiállnak, s vezetik a dicsőítést. Hála, hogy vannak zenészeink is, akik ált. minden pénteken időt szakítanak arra, hogy gyakoroljanak s tanuljanak. Így is bekapcsolódunk a vasárnapi istentiszteleti programba. Igyekszünk minél jobban besegíteni a szolgálatban. Az ifjúság nagy része énekkari tag is, sőt az ifjúságon belül megalakult egy kórus is, akik már CD-t is kiadtak Szóljon az ének címmel, Garai Zsolt szervezésével. Elmondhatjuk, hogy szeretünk énekelni, s törekszünk arra, hogy ezt minél több formában is gyakorolhassuk.
S még egy kis reklám: van nekünk egy blogunk is, ahol az ifjúságunk életérőlszoktunk beszámolni, képeket közzétenni. Ellátogathattok a következő oldalra: http://www.abbiarad.blogspot.com. Várunk szeretettel olvasónknak és ifjúsági órára is!
Az ifjúságunk életében nagyon sok áldott pillanatra emlékezhetünk vissza, amikor különösen megtapasztaltuk Isten segítségét, beavatkozását, mindabba, amit mi hiányosságainkkal, tökéletlenségünkkel tervezgettünk, legyen az konfi, BaptiCup, vagy egyéb esemény.

Ilyen áldásokban gazdag esemény volt számunkra a BaptiCup is. (pénteken lesz folytatás)

Gabi

2009. november 24., kedd


Sziasztok:)
Hát, hogy is kezdjem: Kürti Gabi a nevem (hogy írjak egy olyan információt, ami biztos hiteles :P ). Kolozsváron vagyok eggggyetemista, s anyukám küldi fel a "zakuszkásborkányokat" (elméletileg még van 3 évem, de idén is végezni fogok;) )....mivel itt tartózkodom, ezért évközben nincsen identitásom, hisz nem rendelkezek "flotant-al" :))
No de a lényeg az, hogy szeretem az "intelligens vicceket":)), s feltalálom magam akár otthon (ahová az admin nem akarja, hogy gyakran menjek...:P :)), akár itt. Úgy érzem, hogy a mostani időintervallumban azt kell megtanuljam, hogy lehet Istent őszintén, szívvel, s ÉSSZEL, vagyis nem megszokásból, hagyományok miatt követni, vele kapcsolatban lenni. Úgy érzem, hogy Isten dolgozik rajtam, hogy kialakuljon egy 100%-osan őszinte kapcsolatom vele, amiben már a megszokottságok helyét átveszik a meggyőződések (de sok munkája van még). A negatívum az életemben az, hogy talán sosem voltam ennyire hajlamos a kényelemre, s arra, hogy a könnyebbik utat válasszam... Mindenkinek kívánom, hogy harcoljunk többet :)

u.i. Klassz ötlet, ez a widgeo-s alkalmazás....Nah ......ÁMEN!

Ottó

2009. november 23., hétfő


Sziasztok, Ottó vagyok, jelenleg dolgozom:D. Gondolkoztam azon, hogy mit is írjak ide:P. Elsősorban elmondanám, hogy nem szeretem a vallásos tradíciókat:) Szeretem az Urat és a Szent Szellemet, aki úgy jön mint a szél, remélem egyesek értik:), aki meg nem érti az olvassa a Bibliát:). Mindent szeretek csinálni, mostanában könyveket szoktam olvasni, hasznosan töltöm az időmet, meg a Barátok Közt-ről is lemondtam, mert éreztem, hogy nagyon megköt az a sorozat, úgyhogy mindenkinek-és főleg az ABBI tagoknak ajanlom-, hogy szabaduljatok meg a megkötözöttségekből, és figyeljetek az Úrra:). Na, aki még akar valamit tudni rólam, az keressen meg:D

Dániel

2009. november 20., péntek


Sziasztok! Először is Szűcs Dániel vagyok, de szólíthattok Daninak. Még egyelőre „másodéves licista” vagyok, közgazdaság szakon. Ha minden jól megy addig, és ha majd ISTEN megsegít, akkor be is fejezem a licit is 2 éven belül. És hála az Úrnak, hogy már közel 2 éve a gyermeke vagyok, befogadtam a szívembe, majd egy táborban „újból” megtértem, és akkor (szószerint) úgy éreztem, hogy a szívem megkönnyebbült, és ennek nagyon örülök... Ha majd eljön az ideje, akkor majd egyetemre is szeretnék menni: vagy menedzsment, vagy közgáz egyetemre. Szóval ezt a szakot szeretném folytatni. Egyik nagy álmom az, hogy egy szép nap menedzser legyek édesapám cégjénél:D Hobbiaim a szokásosak: internet, zenehallgatás, éjszakázás a számítógép előtt (mint most:P), focizás, sportolás.

Dávid

2009. november 19., csütörtök


Szűcs Dávidnak hívnak, jelenleg harmadéves egyetemista vagyok management szakon, Váradon. Sok hobby-m van, többek között a focizás, gitározás, zongorázás, snowboard, lovaglás és ki akarom próbálni a repülést is. Amit fontos tudni rólam az az, hogy Isten gyermeke vagyok, ezért szeretném Őt szolgálni az ifjúságban, a gyermekmisszióban, és ott ahol szüksége van rám. A jövővel kapcsolatban: valószínű, hogy elkezdem majd a mesterimet, és egy nagyon jó managerré válok, a többi egyelőre még titok előttem is, de azt tudom, hogy elég ha hiszek abban, hogy Isten a „legjobbat” tartogatja nekem. Erre az évre a mottóm a Róma 8:17: “Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsõüljünk meg."

Csabi


Üdvözlök mindenkit!
Csabi vagyok 21 éves, Aradon élek, tanulok, és dolgozom. Szabadidőmben ellátogatok ifikre, barátokkal vagyok, és sportolok. Ennyit magamról. To be continued...

Szabi

2009. november 17., kedd


Sziasztok, Szabi vagyok, 14 éves leszek decemberben:) Nemrég csatlakoztam az ifihez, és nagyon szeretek ifire járni, focizni, biciklizni, és énekelni. Most vagyok nyolcadik osztályban, ugyanabban a suliban, ahol az ifitagoknak nagy része...és még szeretek viccelődni, ha a helyzet megengedi:P

Frici

2009. november 16., hétfő


Frici vagyok, egy sima ifitag. Váradon tanulok, de ennek ellenére elég sűrűn hazajárok az ifiórákra. Szeretek tapsolni (:)), szeretem a kihívásokat, és szintén kedvelem az Istentől kapott lehetőségeket kihasználni.

Tomi

2009. november 15., vasárnap


Kürti Tomi vagyok (és nem Tamás :P). Suliba járok, ugyanabba, mint amelyikbe sokan mások az ifibőlJ. Szeretek mindig aktív lenni, akármit tenni, nagyon nem szeretem mikor unatkozom. Szabadidőmben szeretek filmet nézni, és sportolni, több ízben is. Közülük a focit szeretem legjobban, akármikor el tudok beszélgetni róla, és megnézni egy meccset (tv-ben, de akár élőben is). Sokan mondják, hogy az agyamra ment már:P. Fontosak számomra a barátaim, mindig szakítok rájuk időt (amiből van elég:D ). Új kapcsolatokra is nyitott szoktam lenni, szeretek új embereket megismerni. Amit legfontosabb tudni rólam,hogy én is Isten egyik ,,kölyke” vagyokJ. Kérem Isten akaratát a jövőmre nézve, és szeretnék komolyabb, élőbb kapcsolatot ápolni Istennel, és megállni a mindennapi próbákban.

Reny

2009. november 13., péntek


Sziasztok!

Reny vagyok, 1988-ban születtem, 1989-ben elkezdtem járni a Földön. 2003-ban újjászülettem, és ugyancsak 2003-ba elkezdtem járni, de ezúttal a Keskeny Úton. Célom, hogy mindvégig megmaradjak ezen az Úton. Jelenleg Szegeden vagyok egyetemista, ahol angol nyelv és irodalmat tanulok. Szeretem az ABBIt, szeretek görkorizni/hockey-zni, zongorázni, csokit enni, és mindent ami katicabogár:)

Viki

2009. november 12., csütörtök


Viki vagyok, 15 éves vagyok:). Nagyon szeretek gitározni, sportolni (foci, biciklizés, gördeszkázás:P), halászni :). Isten gyermeke vagyok! Volt egy nagy imameghallgattatásom, amit soha nem felejtek el, mégpedig egy kis testvérért imádkoztam, és az én kegyelmes Jó Atyám megadta ezt nekem. Az imaházban a szolgálati területem leginkább a gitározás.

Zsolt

2009. november 11., szerda


Szűcs Zsolt vagyok, az Arad Belvárosi Baptista Gyülekezet és ifjúságának tagja, de elsősorban Isten gyermeke. Életcélom, hogy mindenben Istent szolgáljam, és minden tőlem telhetőt megtegyek annak érdekében, hogy továbbra is épüljön az Ő országa. Szeretek szolgálni a gyüliben és ifiben, bár minden téren még sokat kell fejlődnöm. Szeretnék alaposabban, és többet foglalkozni az Igével, és annak megértésével, ugyanakkor felfedezni Isten tervét, amit személyesen nekem készített el. Istennel való kapcsolatom és utam egy nagy kaland, és minden pillanatát élvezem...

Berni

2009. november 10., kedd


Sziasztok!

Berninek hívnak, 18 éves vagyok, és líceumi életem utolsó évét járom. Az Aradi Magyar Baptista Gyülekezet tagja vagyok, és legfőképpen itt szolgálok. Szeretek énekelni, fényképezni, és ahogy másnál is lehetett látni ;), én is nagyon szeretem a babákat.
Isten megváltott gyermeke vagyok, s napról-napra tapasztalom az Ő csodálatos tervét az életemre nézve.

Heni

2009. november 8., vasárnap


Sziasztok!:)
Az Úr gyermeke vagyok lassan három éve. Életem legnagyobb döntése az volt, hogy Jézust elfogadtam személyes Megváltómként. Ezt azóta sem bántam meg! Sőt, nagyon örülök annak, hogy nem maradtam az általam kialakított világomban (ami nem volt Isten szerinti). Jelenleg 11. osztályos tanulója vagyok a közgazdasági osztálynak. Nagyon szeretem az osztálytársaimat, hála az Úrnak jó kapcsolatom van velük:D. Szeretem a barátaimat, és igyekszem időt fordítani rájuk, hogy ezáltal is közelebb kerüljünk egymáshoz és Istenhez. Szeretek énekelni, gitározni, ezáltal is Istent dicsérni tiszta szívből.

Edu


Sziasztok, Edu vagyok, és nagyon szeretek énekelni, úgy a gyüliben, mint az ifjúságban is. Szeretek focizni, strandolni, utazni, de nem túl hosszú utakra, szeretek viccelődni, de csak azokkal akik értik is a viccet:P, kb. ennyit rólam.

Edward

2009. november 7., szombat


Kürti Edward vagyok, aradi ifitag. Korom már eléggé előrehaladott, úgy kb. 21 évvel. Egy laza embernek tartom magam, szeretek barátokkal együtt lógni, sportolni: röpi, foci,stb...de leginkább a téli sportokat kedvelem (snowboard). Szerencsére a tanuláson túl vagyok, szóval előttem a nagybetűs élet, ami annyiból áll, hogy minden napom ugyanúgy folyik le, reggeltől estig meló.... :D, de ezek mellett keresem, és vágyom az Úr közelségét, a Szent Szellemmel való betöltekezést, és jegyem van egy oltári jó dicsőítésre a mennybe...:)

Kriszta


Diák vagyok még. Tizenkettedik osztályos tanuló a Csiky Gergely Iskolacsoportban, Aradon. Szeretek írni, blogozni, és minden olyan lehetőséget kipróbálni, amely által emberekhez kerülhetek közelebb, főképp ha barátaimról van szó. Bárkivel szívesen elbeszélgetek, ha a másik fél is nyitott rá. Talán ez a hobbym.:)
És nem utolsó sorban, Isten kiválasztott gyermeke vagyok. Azt is tudom, hogy terve van életemmel, azért vagyok életben. Ő életem megváltója is. Ez az utolsó mondat a lényeg az egész bemutatkozásomból.:)

Ja, és nagyon szeretek babázni. Élő babákkal:)

Erika (Era)


Törekszem, sokszor cél nélkül, de ilyenkor tudom, és látom, hogy Istent hagyom ki mindig a törekvésemből, hisz egyedül semmit sem érek. Egyetemista, és emellett még sok más vagyok, de főként Isten gyermeke. Ha többet akartok megtudni rólam, olvassátok el a novemberi Mustármag hátoldalán található cikket.:)

Norbi



Sziasztok!
Norby vagyok. Nem nagyon szeretném közölni, hogy hány éves vagyok. Szeretek focizni, amúgy ez a kedvenc sportom is. Real Madrid szurkoló vagyok, szóval aki Barcelona párti az ne nagyon olvassa a bemutatkozó szövegem:P. És még mindig ennek az ifinek a tagja vagyok.