A következő címkéjű bejegyzések mutatása: események. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: események. Összes bejegyzés megjelenítése

Örömhír: Michael W. Smith Debrecenben

2010. szeptember 21., kedd

MÉG TÖBB INFORMÁCIÓ A NAGYVÁRADI BAPTISTA IFJÚSÁG HONLAPJÁRÓL: innen

Michael W. Smith koncert Brassóban

2010. augusztus 22., vasárnap


Kedves fiatalok,

örömmel értesítelek, hogy 2010. november 12-én, pénteken Michael W. Smith koncertezik a brassói sportcsarnokban. Az eseményt a brassói evangéliumi gyülekezetek szervezik (baptista, pünkösdista és testvérgyülekezetek) - köztük a Brassói Magyar Baptista Gyülekezet - Michael W. Smith menedzserével közösen. A koncert honlapja: www.michaelwsmith.ro Jegyvásárlás infók itt!
A koncertre a jegyeket több helyen lehetséges vásárolni (ahogyan a honlapon is olvashatjátok). Amit nem közöl a honlap, hogy a Brassói Magyar Baptista Gyülekezet 400 jegyet előzetesben lefoglalt, hogy előnyben részesíthessük azokat a magyar fiatalokat, akik el szeretnének jönni az eseményre (a jegyek várhatóan hamar elfogynak). Ilyen módon nálam is lehet jegyet vásárolni augusztus 31-ig, amikor a megmaradt jegyeket vissza kell adnom a szervezőbizottságnak, hogy a hagyományos csatornákon áruba bocsáthassák.

A jegyek ára:
  • 70 lej - ülőhelyes jegy, lelátó
  • 100 lej - ülőhelyes jegy, aréna
  • 140 lej - ülőhelyes jegy, aréna, VIP
Amennyiben a mi gyülekezetünkön keresztül szeretnétek jegyet váltani a koncertre, kérlek, értesítsetek a david.borzasi@gmail.com e-mail címen, és postai vagy banki utalvánnyal küldjétek a jegyek árát. Ha jegyekre nem érkezik meg a pénz augusztus 31-ig, a jegyeket visszaadom a szervezőbizottságnak, és csupán a honlapon jelzett helyeken lesznek kaphatóak a megmaradt jegyek.

Címem: Borzási Dávid, str. Şoimului nr. 18, 500046 Braşov
Bankszámla (IBAN): RO44 BACX 0000000255078000

Szeretettel várunk Brassóba!

Isten áldását kívánva a Brassói Magyar Baptista Gyülekezet nevében,
Borzási Dávid

véget ért

2010. július 5., hétfő




az Xtreme Missions tevékenysége Pécskán. Hamarosan egy beszámolót is olvashatunk majd itt. Addig is néhány információt olvashatunk az Xtreme Missions (itt) blogjáról.
Köszönjük az aradi fiataloknak, akik bekapcsolódtak az ABBI-ból is, köszönjük a fáradozást, s azt, hogy áldoztak idejükből. Az Úr nem marad adós, visszafizet mindenkinek áldozatos munkájáért!

Azoknak is köszönet és jutalom jár, akik imában, böjtben járultak Isten elé ezeken a napokon.

U.I. Még lesz több kép is a beszámolókban, addig is néhány videó ezekről az alkalmakról, Heni YouTube csatornáján, ITT.

Zsolt felhívása

2010. június 15., kedd


A



Amint azt már többen tudjátok vagy az előző bejegyzésből, vagy olvasva az Xtreme Missions blogját, idén nyáron missziós hetet szervezünk Pécskán egy amerikai csoport segítségével. Ha jól emlékszem kb. két évvel ezelőtt kérdeztem a misszió vezetőjét, Lee Wisdom-ot, hogy lehetne-e szó arról, hogy Pécskára is hozzon egy csoportot. Két évvel ezelőtt nem sikerűlt, majd a gazdasági krízis megakadályozta, hogy tavaly nyáron eljuthassan Pécskára. Viszont a múlt nyári missziósút után, még itt Romániában érdeklődött, hogy vajon összehozható-e 2010-ben. Ettől a pontól kezdődőtt el a missziós hét szervezése és most pedig elmondhatom, hogy hosszú órányi Y! Messenger beszélgetések,
e-mail-ezések, egyeztetés a bizottsággal és a gyülekezet vezetővel, ABBI tagokkal és a pécskai gyülekezettel, megérkeztünk az „utolsó száz méterhez”.
Arról, hogy hogyan fog lezajlani ez a hét bővebben olvashatok a misszió blogján. Itt csak annyit említek meg, hogy gyerekek, fiatalok és házastársak/párok felé szeretnénk hírdetni Jézus Krisztust és az Ő szabadítását, június 25. és július 1. között mindennap. Reggel a gyerekekklubb lesz, majd este egy időben a fiatalokkal és felnőttekkel való foglalkozás.
Ezt természetesen egy kiadós „kampány” fogja megelőzni, plakátokkal, szórólapokkal, cukorkákkal, lufikkal, és talán még egy kürt is a segítségünkre lesz.
Ezzel a bejegyzéssel egy felhívást is szeretnék intézni az ABBI tagjai felé. Szeretnék mindenkit bátorítani arra, hogy vegyen részt ebben a misszióban. Elsősorban azért, mert hihetetlenűl nagy áldásokban lehet részesűlni... akik voltak már misszióban jól tudják miről beszélek. Nem kell minden alkalmon ott lenni! Aki csak reggel tud jönni, jöjjön csak reggel. Aki csak este, jöjjön csak este. Szeretném, ha mint ifi, egy lélekkel belevetnénk magunkat ebbe a nemes munkába, mely mindig kedves az Úr előtt. Számoljátok össze az áldásokat, majd az áldozatokat is, és meglátjátok olyan eredményre fogtok jutni, mely kétségtelenűl arra ösztönöz, hogy csatlakozzatok.
Ugyanakkor Lee azt is kiemelte, hogy azok akik részt veszünk a misszióban, legyünk készek továbbvinni a munkát e hét után is: ha szükség van több gyerektanítóra legyenek elhívottak erre, ha szükség lesz fiatalokkal foglalkozni legyenek jelentkezők erre is.
Mostmár csak két dolgot szeretnék kérni tőletek. Aki vezet blogot, kérlek szánjatok csak egy bejegyzést erre a misszióra: néhány mondat róla, egy link a misszió blogjára, és felhívás az imatámogatasra. Kérek mindekit, hogy használjuk ki az internet adta lehetőségeket erre is. Második kérésem és egyben utolsó mondatom is az lenne, hogy „kérve kérlek benneteket” imádkozzatok ezért a missziós hétért, a szervezőkért, a lelkimukásokért, az ifitagokért akik eljönnek, a resztevevőkért azért, hogy minél erősebbek legyünk imáitok által, hisz tervünk és célunk kitaszítani a Sátánt Pécskáról.

Köszönom,
Zsolt

hargitai tábor

2010. május 19., szerda

Kedves fiatalok!

Kérlek, gondoljátok át szombatig, hogy kik szeretnének jönni Hargitára, táborozni.
Elismételném, hogy a tábor július 26.-augusztus 3. között lesz.

még több információ ITT.

Kérlek, jól gondoljátok át, hogy ne legyen olyan, hogy utána meggondolja magát a fél ifjúság. Kérlek szépen! Köszönöm!

FONTOS!!!

A tábori költség kb. 300 lej lesz (húsz ágyas szobákban) és 350 lej két-,három-, négy-, hat ágyas szobákban.

május 1- képekben

2010. május 4., kedd



Bocsánat, hogy csak mostanra készült el, így is annyit kínlódtam vele, hogy jó legyen! (ha netalán valakinek nem tetszik egy kép, vagy egyéb vélemény van, kérem szépen megírni egy kommentben. Köszönöm!)

BaptiCup 2009 videók

2010. március 23., kedd

Köszönjük újból Tominak, hogy készített egy összesített videót a múlt évi BaptiCupról. Itt nézhetitek meg, nagyon jó:): BaptiCup 2009 első rész és BaptiCup 2009 második rész.

lehetőség a szolgálatra

2010. február 9., kedd

Ezen a hétvégén két lehetőség is lesz a szolgálatra, meg lehet ragadni egyiket, akár mindkettőt:

  • szombaton, 2010. február 13-án, az evangélikus templomban lesz evangélizáció ünnepély, ahova ifjúságunk egy csoportja elkíséri Boros Gyuszi ügykezelő lelkipásztorunkat, s ott szolgálunk, főleg bizonyságtevésekkel.
  • vasárnap pedig 2010. február 14-én Pécskára megyünk az ifjúsággal, hiszen mi vagyunk beosztva. Ott is szolgálunk énekekkel is.
Na, te melyiket választod?:) Lehet mindkettőt is!

angyali szolgálatban

2009. december 28., hétfő






voltunk Karácsony első és második napján. Együtt kisebbekkel, házasokkal, akik még csatlakozni szerettek volna hozzánk. Reméljük, hogy sikerült sokakat megörvendeztetni!

Köszönjük Erikának és Évának a képeket!

2009. december 14., hétfő

Erika ötlete volt, hogy készítsek inkább egy slide show összeállítást a próbákról. Még küldött pluszba képeket hozzá, így keretbe foglaltam őket:)
Hmmm, de azért élőben sokkal jobb volt:P

részlet a próbákról, előadásról az evangélizációra (képekben)

2009. december 8., kedd

















Említettem még egy régebbi bejegyzésben, hogy milyen jelenetet adtunk elő (meg lehet nézni egy videón, a "Norbi készítette" bejegyzésnél, mert csak akkor lehet igazán megérteni a képeket).
Gazdag hétvégénk, napjaink voltak. Sok próba, felkészülés, és meglátszott ennek gyümölcse, úgy érzem. Hála Istennek!

szombati ifiről a Budai házaspárral

2009. november 30., hétfő









Volt játék (Activity), sok jókedv, igei üzenet, éneklés, áhítat, bizonyságtevés.
A várakozási időszakról beszéltünk, az utolsó időkről, és arról a folyamatról, ami a halál után következik, amikor eljön az Úr Jézus.
Az ifiórát énekekkel kezdtük, majd Edu buzdított minket az imára, főleg arra, hogy imáinkban koncentráljunk az Isten dicsőítésére. Roli bizonyságot tett, majd ezután az Activity következett, amelyet Evódia vezetett le. (Sajnos, én eléggé belemerültem a játékba, s elfelejtettem képeket készíteni erről a mozzanatról:()
Az előadás után pedig csoportokban beszéltünk meg két kérdést:

1. Voltál-e már megkísértve a hited folytán? Volt-e olyan pillanat az életedben, amikor talán te is kérdőre vontad Isten létezését, a hitet, a Bibliát?
2. Készen állsz-e most Jézus visszajövetelére?

...s ezután imádkoztunk. Majd énekkel fejeztük be az ifiórát.
Budai testvér azzal búcsúzott tőlünk, hogy ne felejtsük el az üzenetet: Jézus visszajöveteléig igyekeznünk kell, mert nem tudjuk, mikor jön el Urunk!