Xtreme Missions beszámoló (Pécska)

Szeretném pár gondolatban megosztani veletek az Xtreme Missions csapattal szerzett élményeimet. Már kicsi korom óta ismerem Lee-t, a lelkipásztort, és nagyon élveztem mindig amikor jöttek ide, Romániába, és pár napon át találkoztunk és játszottunk. Most, hogy felnőttem, jó volt ebbe a csapatba benne lenni. Mondhatom, hogy áldásosabb háttérmunkásnak lenni a többiekkel, mint csak egyszerű fogyasztó. Nagyon jó volt újból gyerekek közt lenni! Látni a mosolygós arcukat, akik arra várnak, hogy együtt játszodjunk, és énekeljünk, és hiszem azt, hogy voltak közülük olyanok is, akik várták azt, hogy tübbet tudjanak meg Jézusról.

Minden reggel 10-re kimentünk Pécskára, a gyülibe tartottunk áhitatot, énekeltünk, ezután megbeszéltük, hogy kinek mi a feladata aznapra. Akár igevers írás, akár énekfelelős, akár szereposztás az aznapi jelenetre, mindenkinek volt feladata. 11-től mentünk az ottani iskolába, ahol a gyerekek már vártak minket. Játékkal keztünk, vizeslufizás is volt többek között. Ezután bementünk egy osztályterembe, ahol énekeltünk. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek az énekek közben is, ami minket is megerősített, és vidámabban tudtuk folytatni a szolgálatot. Ezt követte a történet, amit vagy bemutattunk jelenet segítségével, vagy Harry mesélte el. Az igeverset is minden nap megtanítottuk nekik angolul is, magyarul is. Kézimunka is volt, a gyerekek ezt is nagyon élvezték, és boldogan távoztak el, várva a következő alkalmat. Ebédre hazajöttünk Aradra, vagy az imaháznál ettünk, vagy családoknál, de a legfontosabb az volt, hogy együtt voltunk. Két alkalommal is volt filmvetítés fiataloknak. A 2012, és A szív bajnokait néztük meg. Utolsó nap, pénteken ellátogattunk Hunyadra, megnéztük a várat, ami nagyon szép volt! Este pedig „búcsú-party” volt, anyu készített egy tortát az Xtreme Missions logóval. Ezt fogyasztottuk el, miután sajnos el kellett búcsúznunk.

Legjobban azért vagyok hálás, mert közelebbről is megismerhettem egy csapattársamat, Harry-t. Még ha 52 éves is, nagyon jól megértettük egymást. Igaz, hogy nekem az angol nem megy, de voltak akik segítettek a kommunikálásban, és egyben ezt meg is szeretném köszönni főleg Norbinak és Daninak, akik mindig rendelkezésemre álltak, és segítettek. Megrendített az, hogy milyen életet él Harry, a balesete ellenére ő végig mosolygós volt, és tudom, hogy nem csak itt, hanem otthon is. Megtanított az Úr Harry által, hogy akármi is történjen az életemben, legyek mindig vidám az Úrban, és ne adjam fel! És főleg ne zúgolódjak. Ez a hét felejthetetlen élmény volt számomra, és hálás vagyok az Úrnak, hogy engem is ide helyezett, és volt szabadidőm, így minden nap el tudtam menni Pécskára.

Továbbra is imádkozzunk a pécskai misszióért, és ne keressünk kifogásokat, hanem igenis álljunk meg az őrhelyünkön, és áldozzunk a vasárnapjainkból a pécskai gyerekekért, de legfőképp Istenért.

Harcsa Heni

U.i még több kép itt, de még lesz több is, közben töltöm...:)

worship, worship :)

A legutolsó közvélemény-kutatás szerint, amit a legjobban szerettek az ifiórákban az az éneklés. Ugye a legutolsó ifiórán is, amikor itt volt Lee Wisdom és az amerikai csapat, akkor is többen azt fejeztétek ki, hogy a legkönnyebb dolog a hívő életben a dicsőítés, és ezt szeretitek is gyakorolni (jól emlékszem? ha nem, kérlek javítsatok ki).

Közben úgy elgondolkoztam, és azon az ifiórán Reni meg is pendítette ezt a gondolatomat, hogy valóban igaz-e az, hogy a dicsőítés egy könnyű dolog, vagy kezdjük ott, hogy egyáltalán tudjuk-e milyen az igazi dicsőítés, olyan, amit Isten várna el tőlünk, s ami előtte kedves, amikor nem a pillanatnyi érzéseink irányítanak, vagy az, hogy milyen napunk volt, vagy talán az, hogy mennyire ritmusos az ének, és hogy van-e benne dob vagy basszusgitár, ami egy kicsit feldobja a dicsőítés minőségének a szintjét...?

Ezek olyan gondolatok és kérdések most, ami bennem még megmaradt a legutolsó ifióra margójára. Ha ti is szeretnétek erről beszélgetni és többet hallani, akkor majd ajánlhatjuk a következő előadónak, aki majd jön az ifiórára, hogy erről tartson előadást, vagy akár mi is, kicsit többet elbeszélgessünk erről...

Kiss Viktor bizonyságtevése

Megtérésem

Tizenkét éves voltam, amikor a gyülekezet tinicsoportjával elmentünk Hargitára táborozni, ez 2007 júliusában volt, ekkor volt a megtérésem.

Hívő szülők gyermekeként nőttem fel, mindig jártam vasárnapiskolába, ismertem a bibliai történeteket, de gyermekfejjel valahogy nem értettem meg mi is valójában a hívő élet. Ahogy nagyobb lettem kezdtem jobban érteni mi a teremtés, mi a Biblia és hogy miért halt meg Jézus érettünk. Amikor a táborba mentünk, egy szerda este elfogadtam Jézus Krisztust mint Megváltómat. Hallottam ott egy bizonyságtevést, ahol elhangzott az, hogy mi lenne azokkal akik még nem fogadták el Krisztust, ha eljönne éjjel Jézus mi történne, hova kerülnénk, én hova kerülnék? Ilyenkor amikor szóba jön a Pokol gondolata mindig elborzadok. Akkor is ez volt velem, és valahogy nem mertem vállalni, hogy kimenjek én is a megtérők közé. De amikor elindultam megerősödtem, és nem bántam meg. Aznap este sokat imádkoztunk a többi megtérővel együtt. Egy másik este a legnagyobbik unokatestvéremmel lementem egy csoportba. Ott együtt beszélgettünk, elmondtam neki, hogy mit éreztem a lelkemben, s kértük együtt, hogy az Úr szabadítson fel a bűneimből, és azokért bocsásson meg. Akkor éreztem, hogy mostmár teljesen az Úré vagyok.

Mióta meg vagyok térve nagyon érzem a Sátán kísértéseit. Mindennap ott van, és valahogy meg akar engem akadályozni, hogy tisztán éljem le az életemet. Sokszor meglankadtam, megbotlodtam, de azt mondták nekem, hogy ne hagyjam magam így letörve, mert minél tovább úgy vagyok, annál nehezebb lesz felállni. Hála az Úrnak erősít, és mindennap megmutatja, hogy ott van mellettem, áldott legyen ezért az Ő neve! Mióta Vele élem az életem, megtapasztalhattam, hogy milyen nagy ereje lehet az imának, amit hittel kérek.

Imádkozom továbbra is, hogy erősen álljak a bástyámon, és hogy tudjam azt végezni amit az Úr elvár tőlem. Az Úr áldjon meg minden egyes erdélyi fiatalt.

Kiss Viktor

Lányköri beszámoló

Isten kegyelméből, ifjúságunk körében működik egy lánykör is, ami két évvel ezelőtt indult be, és azóta minden hónapban egyszer találkozunk felváltva otthonainkban, általában pénteki napon. Mai világban, egy lánynak nehéz úgy élnie, hogy (elsősorban) a külsejével sugározni tudja a hivőséget. Ízléses legyen az öltözék, de ne túl divatos? Nőnek születtem...de hogy használjam ezt ki, hogy Isten dicsőségére legyen? Igazi dilemmákká válhatnak ezek egy lány részére. Ilyen kérdéseket, témákat is megszoktunk beszélni alkalmainkon, amiket követnek aztán olyan témák is, mint például a testi-lelki szépség, tisztaság, szeretet, szerelem, divat, család...és minden ami egy lányos beszélgetésben benne kell lennie:), mindezt természetesen a Biblia fényében. Nagyon építő az, amikor tapasztalatainkat elmondjuk egymásnak, imatémáinkat megosszuk, imádkozunk egymásért, bátorítjuk egymást. Különböző bibliatanulmányi füzeteket is végig lapoztunk együtt, amikből nagyon sokat tanultunk és megérthettük azt, hogy Isten az Ő kitartó királylányainak szeretne látni minket ebben a világban. Különlegesebb alkalmaink közé sorolható az, amikor édesanyáinkkal együtt beszélgethettünk az élet dolgairól, és együtt imádkozhattunk, vagy amikor a finom palacsinta mellett őszinte beszélgetések folytak, és még sok más. Mindezért Istené a hála! Szeretettel várunk minden lányt alkalmainkra! Van nekünk egy blogunk is: aradikiralylanyok.blogspot.com. Itt betekintést kaphattok életünkről és friss infókról. Célunk, hogy úgy éljünk, hogy mindenben a Királyunkat sugározzuk, és a körülöttünk lévők eltudják mondani rólunk, hogy:

„Ki ez a lány? Úgy ragyog, mint a hajnal, szép, mint a holdsugár, tiszta, mint a fénylő nap...” Énekek Éneke 6;10.

Szűcs Renáta

(folytatás szombaton)

Igemag- Boross Gyula, ügykezelő lelkipásztor

Mint a hegyen épített város…

„Akik bíznak az Úrban olyanok, mint a Sion hegye, amely meg nem inog, örökké megáll. Jeruzsálemet hegyek veszik körül, az Úr pedig körülveszi az ő népét mostantól fogva mindörökké.” Zsolt 125,1-2

„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.” Máté 5,14

Jeruzsálem az Úr városa. „Nagy az Úr és igen dícséretes a mi Istenünknek városában, az Ő szentséges hegyén. Szépen emelkedik az egész föld öröme, a Sion hegye, a szélső észak felé, a nagy királynak városa.” (Zsolt 48,2-3) Isten választotta Jeruzsálemet, hogy benne legyen az Ő neve. (2Krón 6,6) Jeruzsálem az ószövetség szellemi középpontja volt. A Jeruzsálem szó héber jelentése: „a béke megalapozása”.

A város falain belül az ember békességben lehet, élvezheti a védelmet. Ugyanakkor Isten jelenlétének örvendhet. Mennyire nem akarta az ellenség a város felépítését – lásd Nehémiásnál.

Az Isten választottai olyanok mint a hegyen épített város. Más szóval olyanok mint Jeruzsálem. Azzal kell kezdeni, hogy békességet talál az ember. A legfontosabb, hogy a békességed legyen megalapozva. Egyedül Istennél csendesül le az ember lelke és csak nála találjuk meg az igazi békességet. Őbenne van a békesség. Ez nem mullandó és nem változó. Örökké tartó. Olyan békességed van, mely minden körülmények között megáll? Miért olyan ingatag a mi békességünk? Azért mert a miénk és nem az Övé. Ha az Ő békessége árad az életünkbe akkor leszünk igazán olyanok mint a hegyen épített város. Ide kell az Istenben való bizalom.

Ha hegyen van az életed (kősziklán) nem ingadozik. (Máté7,24-27) A hegy tulajdonsága, hogy a viharok között is erősen áll. Épp úgy ahogy Jeruzsálemet hegyek veszik körül, minket Isten változhatatlan hűsége vesz körül. Ő nem hagy el téged, az Ő hűsége megmarad. Ebben a világban egyedül Ő az aki nem ingadozik. „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” Őrá kell épüljön minden megváltott élet. Jézus Krisztus a fundamentum ezért minden amit mondok vagy cselekszek Ő tőle ered. Eggyé válltam Jézus Krisztussal és örömmel mondhatom: „...él bennem a Krisztus;...”

Mindaz amit az Ige kijelent rólam az mind igaz. A Bibliát mint Isten szavát komolyan veszem és bízok az Úr ígéreteiben. Nem félek, nem inog az életem. Tudom, hogy az Úr gondot visel rólam. Az igazi bizalom a próbák és nehézségek között derül ki.

Aki bízik az Úrban annak életében működik a világosság. Képzelj el egy hegyen épített várost, amely ki van világítva. El lehet azt rejteni? Egyértelmű, hogy nem lehet. Épp így a te életed, mint Isten választottja kell, hogy világítson. Az Úr munkálkodik és Ő nem vall szégyent. Ha az életedben nincs világosság, ha szégyelled, hogy hívő vagy akkor te lehet egy állkeresztyén vagy. „Ha azt mondjuk, hogyközösségünk van vele és a sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekesszük.” Nagyon fontos, hogy ne képmutató hívők legyünk. Bízzuk újra életünket az Úrra és ne mi próbálkozzunk megjavulni. Tény, hogy magunktól nincs erőnk se megváltozni, se újéletben járni. Milyen alapon van az életed? Mennyire érzed, hogy az Úrra vagy utalva? Jézus mondta: „nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” Egy kicsit talán sérti a büszkeségünket? Zavar, ha valaki azt mondja rólad, semmire nem vagy képes? Íme a Biblia kimondja. Épp azért jött Jézus Krisztus és körülvett téged hogy naggyá tegyen – hegyen épített várossá, amely tündököl.

Kívánom, hogy kiválasztásunkhoz méltóan éljünk és a dicsősséget mindenben az Úrnak adjuk. Őt illeti minden tisztelet, hódolat és áldás. Áldott legyen a Feltámadt Hős!

Boross Gyula, ügykezelő lelkipásztor

(folytatás csütörtökön)

Zsolt felhívása

A

Amint azt már többen tudjátok vagy az előző bejegyzésből, vagy olvasva az Xtreme Missions blogját, idén nyáron missziós hetet szervezünk Pécskán egy amerikai csoport segítségével. Ha jól emlékszem kb. két évvel ezelőtt kérdeztem a misszió vezetőjét, Lee Wisdom-ot, hogy lehetne-e szó arról, hogy Pécskára is hozzon egy csoportot. Két évvel ezelőtt nem sikerűlt, majd a gazdasági krízis megakadályozta, hogy tavaly nyáron eljuthassan Pécskára. Viszont a múlt nyári missziósút után, még itt Romániában érdeklődött, hogy vajon összehozható-e 2010-ben. Ettől a pontól kezdődőtt el a missziós hét szervezése és most pedig elmondhatom, hogy hosszú órányi Y! Messenger beszélgetések,
e-mail-ezések, egyeztetés a bizottsággal és a gyülekezet vezetővel, ABBI tagokkal és a pécskai gyülekezettel, megérkeztünk az „utolsó száz méterhez”.
Arról, hogy hogyan fog lezajlani ez a hét bővebben olvashatok a misszió blogján. Itt csak annyit említek meg, hogy gyerekek, fiatalok és házastársak/párok felé szeretnénk hírdetni Jézus Krisztust és az Ő szabadítását, június 25. és július 1. között mindennap. Reggel a gyerekekklubb lesz, majd este egy időben a fiatalokkal és felnőttekkel való foglalkozás.
Ezt természetesen egy kiadós „kampány” fogja megelőzni, plakátokkal, szórólapokkal, cukorkákkal, lufikkal, és talán még egy kürt is a segítségünkre lesz.
Ezzel a bejegyzéssel egy felhívást is szeretnék intézni az ABBI tagjai felé. Szeretnék mindenkit bátorítani arra, hogy vegyen részt ebben a misszióban. Elsősorban azért, mert hihetetlenűl nagy áldásokban lehet részesűlni... akik voltak már misszióban jól tudják miről beszélek. Nem kell minden alkalmon ott lenni! Aki csak reggel tud jönni, jöjjön csak reggel. Aki csak este, jöjjön csak este. Szeretném, ha mint ifi, egy lélekkel belevetnénk magunkat ebbe a nemes munkába, mely mindig kedves az Úr előtt. Számoljátok össze az áldásokat, majd az áldozatokat is, és meglátjátok olyan eredményre fogtok jutni, mely kétségtelenűl arra ösztönöz, hogy csatlakozzatok.
Ugyanakkor Lee azt is kiemelte, hogy azok akik részt veszünk a misszióban, legyünk készek továbbvinni a munkát e hét után is: ha szükség van több gyerektanítóra legyenek elhívottak erre, ha szükség lesz fiatalokkal foglalkozni legyenek jelentkezők erre is.
Mostmár csak két dolgot szeretnék kérni tőletek. Aki vezet blogot, kérlek szánjatok csak egy bejegyzést erre a misszióra: néhány mondat róla, egy link a misszió blogjára, és felhívás az imatámogatasra. Kérek mindekit, hogy használjuk ki az internet adta lehetőségeket erre is. Második kérésem és egyben utolsó mondatom is az lenne, hogy „kérve kérlek benneteket” imádkozzatok ezért a missziós hétért, a szervezőkért, a lelkimukásokért, az ifitagokért akik eljönnek, a resztevevőkért azért, hogy minél erősebbek legyünk imáitok által, hisz tervünk és célunk kitaszítani a Sátánt Pécskáról.

Köszönom,
Zsolt

Egy szerelmes történet ami mellett Hollywood elhomályosul....

John Blanchard a New York-i vonatállomás nagy óráját figyelte. „Öt perc múlva hat”, gondolta magában. A szíve hevesen vert. Öt perc múlva végre találkozik azzal a lánnyal, akit teljes szívéből szeret, de akivel még sosem találkozott személyesen.
A második világháború idején John egy pilóta iskolában tanult Floridában, amikor egyik nap elment a helyi könyvtárba. Ott az egyik könyvet lapozgatva észrevette, hogy valaki a a könyv lapjai szélére a saját gondolatait, észrevételeit írta le. Olvasva az ott lévő sorokat, szívében a következő vágy támadt: „meg szeretném ismerni azt a személyt, aki gyöngybetűkkel ezeket a mély gondolatokat írta, a megjegyzései alapján egy kedves, szelíd és intelligens személynek tűnik”.
A könyvet gyorsan az első lapjaira lapozta, és ott megpillantott egy nevet: Hollis Maynell, New York. Eldöntötte, hogy meg fogja keresni. A telefonkönyv segítségével megtalálta a lány címét, és egy levelet küldött neki. A következő napon pedig már a fronton kellett lennie.
Érdekes módon Hollis válaszolt a levelére, amit további levélírások követtek, egészen második világháború végéig. A lány levelei hasonlítottak a könyvben talált gondolatokhoz. Támaszt, bátorítást és megnyugvást biztosítottak Johnnak.
Az egyik levelében John elmondta, hogy nagyon nagy halálfélelme volt, amikor Németország felett repültek. Hollis válaszolt levelére bátorítva őt eképpen: „Minden bátor férfivel előfordul, hogy néha megretten. Következö alkalommal amikor ez ismét előfordul, ezeket az igeverseket ismételgesd magadban: Ha a Halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy.”
A sok levél írásával John észrevette, hogy beleszeretett Hollisba, ezért egyik nap ezt írta neki: „Kérlek, küldj egy képet magadról.”, de a lány így válaszolt: „Nem, nem küldök, mivel a kapcsolatok nem a külsőre épülnek.”
Ő mégis egyre inkább vonzódott Hollishoz, és azt kívánta, bárcsak végre megismerhetné személyesen is. Végre eljött az a nap, amikor megengedték, hogy visszamehessen Amerikába. Megírta Hollisnak, hogy visszatér, és azt szeretné ha együtt ebédelnének. Meg is egyeztek, hogy a New York-i vonatállomás nagy órájánál találkoznak, pontban délben hatkor. „Meg fogsz ismerni a vörös rózsás kitűzőmről, amit majd viselni fogok”-mondta a lány.
Végre eljött a nagy nap, amikor John megismerheti élete nagy szerelmét. „Izgatottan álltam, amikor láttam, hogy egy fiatal lány jön felém, szép, hosszúkás arca volt. Szőke hajtincsei gyöngéden pihentek vállán. A szemei májusi ég- kékben tündököltek, az ajkai és arca vonásai gyöngédséget sugároztak, zöld színű ruhájában úgy festett mint a tavasz, mely életre kelt.
Érzelmekkel telten közeledtem feléje, keresve a vörös rózsás kitűzőt, amit sajnos ő nem viselt. Látva, hogy az útjában állok, a lány megállt egy pillanatra. Az ajkain egy egyszerű, de csalogató mosoly jelent meg. „Bocsánat,... szabad?” -mondta szégyenlősen. Még egy lépést tettem feléje, amikor megláttam Hollis Maynellt, a zöld ruhájú lány háta mögött. A vörös rózsás kitűzőjű hölgy, egy negyven év fölötti, telt nő volt. A többnyire ősz haja egy kopott kalap alá volt gyömöszölve. Vastag bokája egy alacsony talpú cipőbe volt beleszorítva. A zöld ruhás lány egyre inkább távolodott, ezért döntenem kellett. Kövessem azt a szép lányt akit az előbb láttam, vagy ismerjem meg ezt az egyáltalán nem kívánatos külsejű nőt, akiről tudtam, hogy Hollis Maynell.

Habozás nélkül választottam. Mosolyogva visszafordultam a nő felé. Próbálva valamit mondani, csalódottság töltött el. “Őn biztos Maynell kisasszony”-nyújtottam feléje a kezem. “Örülök, hogy elfogadta a meghívásomat. Szeretném, ha együtt ebédelnénk.”
Ekkor a nő arcán egy széles mosoly jelent meg. “Nem tudom miről beszélsz fiatalember, de biztos láttad azt a a zöld ruhájú lányt, aki az előbb ment el, ugye? A vonaton ismerkedtünk meg. Ő kért meg arra, hogy ezt a vörös rózsás kitűzőt viseljem. Azt mondta, hogy ha meghívsz hogy együtt ebédeljünk, akkor mondjam meg neked, hogy az utca menti étteremnél vár. Azt mondta, hogy ez egyfajta próba.”

Ez a történet egy olyan lányról szólt, aki nem adta be a derekát, akármilyen nőcsábász férfinak, és egy olyan férfiről, aki megkapta a kellő jutalmát annak, hogy nem a testi vágyak után kívánkozott.
A történet tanulsága: lányok, nem fogjátok megbánni, ha türelemmel kivárjátok azt az időt, amikor az Úr egy krisztusi lelkületű fiatalembert hoz az életetekbe. Fiúk, igazi Gentleman-ként viselkedjetek a lányokkal, úgy ahogy Jézus is tenné. Ha nem használjátok ki őket, akkor tettetek jutalma egy tisztaságát megőrző hercegnő lesz.


Ez a rész a „When God writes your love story” című könyvből van, amit egy hívő házaspár: Eric és Leslie Ludy írt. Melegen ajánlom minden egyes házasság előtt álló, vagy házasságra gondoló, vagy házasságra nem gondoló fiatalnak.

Dave

10-szer jobbnak lenni mint más

Dániel 1:20: “Akármit kérdezett tőlük a király, bölcsesség és értelem dolgában tízszer okosabbaknak találta egész országa minden mágusánál és varázslójánál.”

Dániel abban a kiváltságban részesült hogy az akkori leghíresebb és ugyanakkor legjobb egyetemen tanulhatott Babilóniában, a világ fővárosában. Az ő osztályában a világ minden részéről össze voltak gyűjtve a legtehetségesebb fiatalok. Babilóniában egy idegen nyelven voltak a leckék, mégis a Biblia úgy írja, hogy Dániel és a zsidó társai 10x jobbak voltak a velük egyidős osztálytársaiknál.
Ez egy kicsit elgondolkoztat a mai helyzetet figyelve. Ma is több száz hívő fiatal éli az egyetemi élet különleges világát, és amikor a vizsgákra kerül a sor, az úgymond „stresszióra”, akkor hirtelen mindenki „szentebb” lesz, hirtelen mindenki többet imádkozik, reménykedve abban, hogy majd Isten valami csoda által átcsusszantja őket is egy 5-össel, persze tanulás nélkül.
Milyen szomorú és téves helyzetet teremtettünk, elfelejtve azt, hogy Isten abban dicsőül meg, amikor mi keresztyének 10-szer jobbak vagyunk a többieknél, akik másolnak, akik lefizetik a tanárokat, akik lógnak, akik megveszik a szakdolgozatokat, akik mindenféle dologhoz folyamodnak ahelyett, hogy az egyenes utat választanák. Mi az egyenes út? Az amin Dániel is járt: tiszta élet és kemény tanulás.
Hálát adok Istennek, hogy nekem megtanította ezt a leckét, és bárcsak adná, hogy ma is minnél több Dániel lehessen az egyetemeken, a 12. osztályban és a líceumban, a munkahelyeken, a gyülekezetben, olyan emberek, akik Isten dicsőségére megszégyenítik a világ fiait: Istentől kapott bölcsességgel és kemény munkával...

Dave

jó hír!!!!!

Jó hír!

A napokban volt Cezar kivizsgáláson, és a kezelő orvos szerint teljesen felépült. (Emlekeztetőül: Cezar egy évfolyamtársam, akit a nyáron rosszul diagnosztikáltak, majd kétszer is rosszul műtöttek meg, úgyhogy az, ami egy egyszerű vakbélgyulladásnak indult, nagyon elmérgesedett: kihasadt a vékonybele, egy folyadékzacskó keletkezett a gyomrában- és az élete is veszélybe volt).

Ez úton is köszöni, hogy imádkoztunk érte!

"És a hitbõl való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti õt."

Jakab 5:15a

...mert a jövő ma kezdődik!

Az emberi természet egyik alapköve a félelem. A félelmet több tényező kiválthatja, de ha egy kalap alá kellene gyűjteni őket, és egy szóban kellene megfogalmazni, akkor azt lehetne mondani, hogy minden ember fél az ismeretlentől. Bár kevés olyan hely van ezen a földön, ahova ember még nem tette a lábát, de a Föld felfedezése is egy „félelem” volt annak idején. Lement az ember az óceánok legmélyebb pontjaira, de előbb leküldött egy kamerát, hogy kiderítse mi van ott lent, és szűkebbé tegye az ismeretlen határait. Felment az ember egészen a Holdig, de előbb egy majom fedezte fel a kozmoszt. Ha tagadjuk, ha nem, az ismeretlentől fél az ember, és van egy „hely” ahova nem tudunk kamerát vagy majmot küldeni, mielőtt oda érkeznénk, de az érkezésünk elkerülhetetlen. Ez a hely vagy időpont a jövő. Még nem értél a cikk végére, kedves olvasó, ahogy ezeket a sorokat olvasod, de a cikk olvasásának a vége még az ismeretlen jövőben van számodra.

A jövő mindig is ismeretlen volt számunkra, és mindig az is marad. Istennek úgy tetszett, hogy ne fedje ezt fel előttünk, mert egyszerűen túl nagy hatalom lenne ez a mi kezeinkben.

A jövő mindenkit tárt karokkal vár, és senki nem kerülheti ki. De ha ez a bizonytalan aggódást, sőt félelmet keltő jövő előttünk, hívő emberek előtt is titok, akkor milyen kell legyen a mi hozzáállásunk? Jézus Krisztus utolsó mondata a következőképpen van megörökítve a Máté evangéliumában: „...tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és ímé én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Vagyis nem csak ünnepnapokon, nem minden héten kétszer, sőt nem is minden második nap, hanem „minden nap”. Ez jelenti a jelent, és minden kétséget kizárva jelenti a jövőt is.

Mindenkinek meg van a saját félelme, mert amilyen könnyen rejthet jót az ismeretlen, olyan könnyen rejthet rosszat is. A jövőt nem kerülhetem ki, mert a jövő ma kezdődik.

Mi pedig nem félelemre és rettegésre lettünk elhívatva. Arra sem, hogy tétlenül elszálljon felettünk az idő. Mert ha nem mi, akkor kik kell megváltoztassák a világot?!

„Mert megparancsolta angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.”

Most pedig itt vagyunk a jövőben... a cikk végéhez érve. Kevésbé érzed most Isten jelenlétét, mint a cikk olvasásának kezdetekor? Vajon Isten angyalai nincsenek-e most is melletted, és lehetséges-e, hogy épp csak egy pillanatra elengedték a kezed?

Előbb múlik el a föld és az ég, a tér és az idő, minthogy megfeledkezzen rólunk Istenünk.

Ezért ne félj, csak higgy, mert Isten tegnap és ma és holnap, mindörökké ugyanaz!

Szűcs Zsolt

Levél Angliából:):):)

Levél ABBI-nak :)

Innen Oxfordból írok Nektek, ahol olyan tapasztalatokat élhettem meg, melyekről álmodni sem mertem, tudtam. Nem mertem örülni az életnek, mert annyira foglalt voltam egyebekkel. Itt nem merek szomorkodni, zúgolódni, mert Isten olyan dolgokat láttat meg velem, melyekről mit sem tudtam eddig.
A családról, melyben élek és dolgozom elmondhatom, hogy nagyon kedvesek és segitőkészek. Imáimban hordom őket, és az a vágyam hogy áldás lehessek számukra ittlétem alatt. Nagyon megszerettem őket.
Nagyon nehéz számomra az angol nyelv tanulása (mindig is az volt), s valószinü, hogy ha nem sikerül rövidesen, örömmel hazatérek.
A gyülekezet melybe járok a Headington Baptist Church, melynek web cimét megadom, hogy belekukkanthassatok az itteni gyülekezet életébe.- www.hbc-oxford.org.uk -
Barátaimmal rendszeresen járunk „The Globe Cafe”-ba, ahol fiatalok találkoznak, ismerkednek, kávé, tea meg süti mellett, majd Angliáról hallhatunk előadásokat. Sokan úgy járnak ide, hogy a neten találnak rá, de legtöbben barátaikon keresztül. Kérlek imádkozzatok ti is azokért a fiatalokért, akik még nem ismerik az Urat. Ezekbe az előadásokba igyekeznek beleszőni bibliaverseket, illetve Istenre mutatni. Áldozatkész szolgálatot végeznek testvéreink. Minden kedden találkozunk és angolul társalgunk, nagyon sok nemzetiségű fiatal jár ide a St Andrew’s Church-be. Lásd - www.globecafeoxford.org.uk -
A legfontosabb amit ez idő alatt megtanultam az, hogy barátainkat nagyon meg kell becsülni (megtapasztaltam új barátaimon keresztül), mert a szeretet, öröm, békesség, türelem, szivesség, jóság, hűség, szelidség és mértékletesség Gyümölcsét a Szentlélek termi bennük, és nekem is ezt kell tennem.
Örömmel értesülök a blogon keresztül mindarról ami otthon történik veletek; ezen sorok befejeztével hadd köszöntselek benneteket ez új évben a Zsid.12:1-el: „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg, az előttünk levő pályát.”
Testvéri szeretettel, Anditól:)

hargitai szilveszter (2009-2010)

Isten kegyelméből, az ifjúság nagyobb része a hargitai szilveszterezésen vehetett részt, ami 2009.12.30. kezdődött, és 2010.01.02. ért véget.

Számomra ez különleges szilveszter volt, mert még nem volt lehetőségem itt szilveszterezni. A második dolog, amiért különleges volt az az, hogy Isten jelenlétét talán jobban éreztem. Minden egyes alkalommal szólt hozzám. Pont jól jött a téma, az Istennel való kapcsolatom az utóbbi időben sajnos gyengült. Tudtam azt, hogy valami hiba csúszott be az életembe, ami megállít abban, hogy fejlődjek. A választ világosan elém tárta Isten. A bizalom. Bíznom kell Benne ahhoz, hogy a kapcsolatunk szoros legyen. Az embereknél is így működik. Akiben nem bízunk, azzal nem tudunk szoros kapcsolatban lenni. Sokszor nekem is nehéz bízni, hinni olyan dolgokban, amik kilátástalannak tűnnek számomra. Viszont tudom azt, hogy Istennél semmi sem lehetetlen.

Úgy testileg, mint lelkileg volt bővel eledelünk. Finom ételeket készítettek a konyhások, és a közös együttlétek a kápolnában áldásosak voltak, úgy gondolom mindannyiunknak. Jó volt minden reggel és este együtt énekelni az Úrnak. Minden ének szólt hozzám, főleg a himnusz. „Ha úgy tűnik, túl nagy a próba” című éneknél. Megfigyeltem azt, hogy amikor azt a részt énekeltük, hogy „Nem adom fel”, mintha erőteljesebben énekeltük volna. És ez a lényeg többek között a hívő életben. Ne add fel! Bármilyen nehéz is, nem adhatjuk fel. Már csak azért is, mert Isten nem hiába van mellettünk, Ő a mi támaszunk.

Óév estéjét, és az újév első perceit imádkozva tölthettük. Nagyon jó érzés volt az, hogy én is ott lehettem, és nem máshol. Milyen jó dolgunk van nekünk, hívőknek, hogy nem úgy telnek az ünnepek, a szilveszterezések, hogy jól leisszuk magunkat, másnap meg azt se tudjuk, hogy milyen világon vagyunk. Istennel fejeztük be a 2009-es évet, és Vele keztük a 2010-es évet. Ezután következett az éjjeli vacsora, ami nagyon finom volt. Kb. 3-tól kezdődtek a jobbnál jobb játékok. Nagyon sokat nevettünk együtt, és talán jobban megismerhettük egymást. Reggel 9-kor a társaság nagyrésze ment pihenni egy keveset. Aztán 1kor volt a reggeli, az „ebéd” név alatt.

Az év első napján is rengeteg élményben volt részem. Az egyik akkor volt, amikor szabad program volt, de hallottam, hogy a kápolnában énekeltek. Én is csatlakoztam ahhoz a kis csapathoz. Egymás után énekeltük az énekeket, és úgy átjárt valami különös érzés. Jó az Urat együtt is, énekekkel dicsőíteni. Az esti alkalmon is volt lehetőség a bizonységtevésre. Tetszett az, hogy akárhányszor volt felkérés bizonyságtevésre, voltak jelentkezők. Nekem is lett volna bőven mit mondjak, csak nem mentem ki. Valami megállított. Nem is az, hogy jajj izgulok, mert tapasztaltam, hogy azon túl lehet lépni. Ezen is szeretnék változtatni a jövőben, hogy akármikor indít az Úr, engedjek Neki, hisz az más javát is szolgálja.

Sajnos, mint minden táborozási alkalomnak, ennek is elkövetkezett a vége. A végén mindenki maradni akar, mindig így van ez. Én is így voltam ezzel, de örülök annak a pár napnak, amit Isten adott nekem. Erőteljesebben állok neki a harcoknak, amik már elkezdődtek a táborban. És folytatódtak itt Aradon a suliban, a gyüliben, a családban, az elmémben, a szívemben.

Nagyon jó ötletnek tartom azt, hogy olvassuk ki a Bibliát ebben az évben. Én is elkezdtem olvasni rendszeresen (eddig), remélem továbbra is kitartok emellett. Ennek erejét már most érzem, és igenis van értelme..csak sokszor a lustaság eláraszt engem is, mint ahogy ez volt a múlt évben. Hála az Úrnak még tart a kegyelem számomra is, és még van lehetőség javítani.

Kívánok nektek sok erőt a harcokhoz, kitartást, ne adjuk fel, hisz Isten van a jobbunkon, és támogat minket. A jutalom nem fog elmaradni. Bátorítani szeretnélek titeket is egy gondolattal, amit a 2009-es év utolsó perceiben kaptam. Ez így szól:

„A megbocsátó szeretet egy áldott év(élet) titka.”

Heni

Ja, és egy képválogatást is meg lehet nézni:)

itt. Beszéljenek a képek!

kicsit más szemszögből

Gondoltam, hogy felrakok egy rövid kis beszámolót a Karácsonyról. Az egyik osztálytársam írta meg, egyből vállalkozott rá. Kicsit más szemszögből a Karácsony.

Márknak hívják, más felekezetből való, de ez mit sem számít. Ezért is gondoltam, hogy kirakom ezt "több szem elé", hogy kicsit beleláthassunk mások gondolataiba is, az ünneppel kapcsolatosan.

Ő így látja a Karácsonyt:

Mit is jelent számomra a Karácsony? Talán sokaknak az első dolog ami eszébe jut, az a megszokott mondás: Karácsony, a szeretet ünnepe. Lényegében szerintem így is van, a szeretet belőle legtöbbször igaz. De mi van magával az ÜNNEP szóval?
Az ünnep kifejezés eltörpül a kirakatok között sétálva, elveszti a lényeget…
Ajándékokkal halmozzuk el szeretteinket, örömet szerzünk nekik, szerintem ezt nem csak most kellene gyakorolni, arra ott van az év másik 364 napja. Lélekben szerezzünk inkább örömet, mint anyagi javakkal való elhalmozással.
Számomra ilyenkor teljesen más értelmet nyer a Szeretet és az Ünnep. Szeretettel adni sokkal többet jelent, mint bármit is kapni. Ilyenkor összegyűl a család. Legjobb alkalom arra, hogy szeretteinket igazán szeressük 
Piciny családomban, Karácsonykor az első gyertyát nagyapám sírján gyújtjuk meg, és csak utána a karácsonyfán, ez az az ima ami úgy hagyja el ajkaimat, hogy minden szavát egy könnycseppel burkolom. Nagyapám Karácsonykor hagyott itt minket, de csak fizikailag, lélekben itt van velünk.
„Szeressük egymást, gyerekek“- mondja egy jól ismert dal. Karácsonykor kicsit másképp: őszintén, tiszta szívből.:)

Márk rendszeresen olvassa blogunkat, és tiszta szívből kíván Áldott Ünnepeket az ifitagoknak. Köszönjük, Márk!:)

Kriszta