A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyárról. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyárról. Összes bejegyzés megjelenítése

Beszámoló a Bozovici-i misszióról

2010. július 25., vasárnap


Először is szeretném elmondani, hogy ez a misszióút volt számomra a legelső. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire áldásos lesz, vagy hogy ennyire fogom élvezni. Először azt gondoltam, hogy unalmas, fárasztó lesz, de hála Istennek ez nem így volt. Kellemesen csalódtam ezen a szinten. Pécskán kezdtük a missziót, kb 10re mentünk ki, áhítatot tartottunk, megbeszéltük a napi teendőket, és 11kor találkoztunk a gyerekekkel. Minden gyerekklub játékkal kezdődött. Egy pár játékot szeretnék felsorolni nektek: vizeslufizás, forró krumpli, piros-zöld lámpa, hulla-hupp. A játék után bementünk az iskola egyik termébe, és énekléssel folytattuk: „Kicsiny kis fényemmel”, „Engem szeret Jézusom”, „Tudod van egy barátom, Jézus” és „Jesus loves me”. Bibliai történetek következtek amiket vagy elmeséltünk vagy szinjátékban előadtunk, majd kérdéseket raktunk fel a gyerekeknek, és aki helyesen válaszolt az kapott cukorkát. Azután tanultak bibliai igeverseket, és aki egyedül el tudta mondani az igeverset az is kapott cukorkát. Majd voltak különleges jutalmak is mint pl. aki hozott több mint 3 barátot az kaphatott egy amerikai pólót. Ez mindig így folyt le hétfőtől csütörtökig. A gyerekek nagyon élvezték és én is:P. Majd az utolsó estéken volt foglalkozás a fiatalokkal, valamint a házaspárokkal is. A fiatalokkal filmet néztünk és beszéltünk róla. Majd pénteken az Xtreme csapata elment a hunyadi várhoz egyet kirándulni.

Hétfőn kezdődött egy újabb adag missziózás. Bozovici és Sopotul Vechi-on kezdtünk missziózni. Ez egy másik amerikai csoporttal történt, de voltak akik tovább maradtak az első missziós hétről. Fel szeretném sorolni azokat az embereket, akikkel volt alkalmam együtt dolgozni ebben a 2 hétben: Lee Wisdom, Becky Wisdom, Kelsie Wagoner (aka Skankovich), Matt Bartel, Harry Sager, Elissa Rodas, Patty Lam, George and Helen, Linda. Szeretném ha imában is hordoznánk ezt a misszió csoportot. Az ottani a lelkipásztor is besegített nekünk (Daniel), a missziózásban a feleségével együtt (Raluca). Igaz az első 2 napba csak esett az eső és borús, hűvös idő volt, és így nem tudtunk kint játszani a gyerekekkel. De azután már rendesen felmelegedett, és tudtuk élvezni ahogy a gyerekek élvezik a nedves játékokat. Sopotu Vechi-on 2 gyerek klubbot tartottunk 1 nap. (igen fárasztó volt, de megérte). Kedden kezdtünk, majd szerdán folytattuk és szombaton volt még egy gyerek klubb délelőtt. Csütörtökön és pénteken Bozovici-on tartottunk gyerek klubot. Mindenhol megtanítottuk a gyerekeket 2 énekre, az egyik „Ce mare e Dumnezeu” és a másik pedig „Jesus loves me”. Tanítottunk nekik bibliai igeverseket, amiket nagyjából kívülről is megtanultak. Pénteken, szombaton és vasárnap ifikonferencia volt és Lee Wisdom prédikált, a misszió lelkipásztora. Bozovici-on is ugyanaz volt a program mint Pécskán, és ugyanolyan áldásos volt mint a pécskai. Bár lehet, hogy egy kicsivel nehezebb volt, mert románra kellett fordítani és nem magyarra, de az is megoldódott. Kb. ennyi röviden az elmúlt misszióról.

Ja, és még egy személyes megtapasztalást fogok röviden elmondani. Igaz az a mondás, hogy az ördög soha sem alszik, ezt a mondást meg tudtam tapasztalni 2 hét alatt. Ilyenkor az ördög kísért a legjobban és tudja, hogy mindenkinek van egy gyenge pontja, és azt támadja meg. Mert nem akarja,hogy az evangélium simán, és könnyen legyen hirdetve, sőt nem is akarja, hogy egyáltalán hirdetve legyen. Mivel nem tudja ezt megakadályozni, ezért inkább hátráltatja a missziózást. Velem úgy hátráltatta, hogy azzal kísértett amivel tudja, hogy hamar bedőlök, és elesek. Sajnos ez így volt és úgy éreztem, hogy valamilyen szinten hátráltatom a missziózást, mivel engedtem a kisértésnek. De hála, hogy Isten hatalma erősebb, és nem engedte azt, hogy úgy menjenek el a gyerekek, hogy nem fogadták el az Úr Jézust!


Szűcs Norbert

táborozók figyelmébe

2010. július 20., kedd

Kedves hargitai táborozók!

Szeretném tudatni veletek, hogy úgy néz ki, hogy hétfőn hajnalban indulnánk a táborba, pontosan 04:01-kor indul a vonat Segesvárra, ITT néztem meg, és 9:11-re ér oda. Segesváron kell 12ig várjunk (sajnos!) a vonatra, hamarabb nincs is. De ez mindig is így volt, az elmúlt években is. Mjad Udvarhelyről van buszjárat, fel a táborba.

Ahogy néztem, így lenne a legmegfelelőbb, remélem nektek is. Akkor maradjunk abban, hogy vasárnap még beszélünk a gyüliben, kérlek gyertek el, de úgy néz ki, hogy így marad az útitervünk.

Ne felejtsétek el hozni az ellenőrzőt, hogy olcsóbban vehessük majd meg a jegyeket! Elég ha akkor reggel megvesszük.

U.i. Valószínű, hogy az aradi II.-es számú gyülekezet fiataljaival fogunk utazni, ezt még megbeszélem velük is, a következő napokban.

Xtreme Missions beszámoló (Pécska)

2010. július 9., péntek


Szeretném pár gondolatban megosztani veletek az Xtreme Missions csapattal szerzett élményeimet. Már kicsi korom óta ismerem Lee-t, a lelkipásztort, és nagyon élveztem mindig amikor jöttek ide, Romániába, és pár napon át találkoztunk és játszottunk. Most, hogy felnőttem, jó volt ebbe a csapatba benne lenni. Mondhatom, hogy áldásosabb háttérmunkásnak lenni a többiekkel, mint csak egyszerű fogyasztó. Nagyon jó volt újból gyerekek közt lenni! Látni a mosolygós arcukat, akik arra várnak, hogy együtt játszodjunk, és énekeljünk, és hiszem azt, hogy voltak közülük olyanok is, akik várták azt, hogy tübbet tudjanak meg Jézusról.

Minden reggel 10-re kimentünk Pécskára, a gyülibe tartottunk áhitatot, énekeltünk, ezután megbeszéltük, hogy kinek mi a feladata aznapra. Akár igevers írás, akár énekfelelős, akár szereposztás az aznapi jelenetre, mindenkinek volt feladata. 11-től mentünk az ottani iskolába, ahol a gyerekek már vártak minket. Játékkal keztünk, vizeslufizás is volt többek között. Ezután bementünk egy osztályterembe, ahol énekeltünk. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek az énekek közben is, ami minket is megerősített, és vidámabban tudtuk folytatni a szolgálatot. Ezt követte a történet, amit vagy bemutattunk jelenet segítségével, vagy Harry mesélte el. Az igeverset is minden nap megtanítottuk nekik angolul is, magyarul is. Kézimunka is volt, a gyerekek ezt is nagyon élvezték, és boldogan távoztak el, várva a következő alkalmat. Ebédre hazajöttünk Aradra, vagy az imaháznál ettünk, vagy családoknál, de a legfontosabb az volt, hogy együtt voltunk. Két alkalommal is volt filmvetítés fiataloknak. A 2012, és A szív bajnokait néztük meg. Utolsó nap, pénteken ellátogattunk Hunyadra, megnéztük a várat, ami nagyon szép volt! Este pedig „búcsú-party” volt, anyu készített egy tortát az Xtreme Missions logóval. Ezt fogyasztottuk el, miután sajnos el kellett búcsúznunk.

Legjobban azért vagyok hálás, mert közelebbről is megismerhettem egy csapattársamat, Harry-t. Még ha 52 éves is, nagyon jól megértettük egymást. Igaz, hogy nekem az angol nem megy, de voltak akik segítettek a kommunikálásban, és egyben ezt meg is szeretném köszönni főleg Norbinak és Daninak, akik mindig rendelkezésemre álltak, és segítettek. Megrendített az, hogy milyen életet él Harry, a balesete ellenére ő végig mosolygós volt, és tudom, hogy nem csak itt, hanem otthon is. Megtanított az Úr Harry által, hogy akármi is történjen az életemben, legyek mindig vidám az Úrban, és ne adjam fel! És főleg ne zúgolódjak. Ez a hét felejthetetlen élmény volt számomra, és hálás vagyok az Úrnak, hogy engem is ide helyezett, és volt szabadidőm, így minden nap el tudtam menni Pécskára.

Továbbra is imádkozzunk a pécskai misszióért, és ne keressünk kifogásokat, hanem igenis álljunk meg az őrhelyünkön, és áldozzunk a vasárnapjainkból a pécskai gyerekekért, de legfőképp Istenért.


Harcsa Heni


U.i még több kép itt, de még lesz több is, közben töltöm...:)

nyári búcsúzkodás

2010. július 6., kedd

Na, már megint a közvélemény-kutatással jövök:P, de ehhez szeretném csatolni a mai bejegyzést. Volt egy nyárral kapcsolatos szavazás, melyben első helyre került az a vágy, hogy ezen a nyáron szeretnénk közelebb kerülni Istenhez, azon kívül véééééégre kipihenni magunkat, stb.
Ehhez valójában segítenek a táborok, különböző istentiszteleti alkalmak, utazások is. Ez a nyár lehet különlegesebb lesz, vagy netán másoknak megszokott, de én csak annyit fűznék hozzá, hogy legyen egy olyan nyarunk, melyben ez a kívánságunk teljesülhet. Istent jobban megismerni, fejlődni, szolgálni, jól beosztani az időt, és persze pihenni is.

Az ABBI blog is kicsit "szünetelni" fog itt, aztán majd várjuk a beszámolót a pécskai és bozovici-i misszióról. Kevesebb lesz a bejegyzés, majd még esetleg a hargitai táborozásról is lesznek itt képek és beszámoló. Addig is imatéma. Akik máshol táboroznak, vagy elutaznak azoknak jó utat kívánunk, szerencsés utat, és felüdülést, feltöltődést, jó pihenést. Az ifit hordjuk imában ezen a nyáron. A helyzetünket.

Aztán, hogy mi lesz tovább? Valószínű, hogy ősztől valakinek átadom a stafétát a blogírásban, mert én valószínű, hogy más városba kerülök egyetemre, s kevesebbet jövök haza, de remélem, hogy a blog azért nem szűnik meg, s valaki elvállalja a továbbiakban.

HASZNOS ÉS FELÜDÍTŐ NYARAT KÍVÁNUNK MINDEN IFITAGNAK ÉS AZOKNAK, AKIK OLVASNAK!

Kriszta

Zsolt felhívása

2010. június 15., kedd


A



Amint azt már többen tudjátok vagy az előző bejegyzésből, vagy olvasva az Xtreme Missions blogját, idén nyáron missziós hetet szervezünk Pécskán egy amerikai csoport segítségével. Ha jól emlékszem kb. két évvel ezelőtt kérdeztem a misszió vezetőjét, Lee Wisdom-ot, hogy lehetne-e szó arról, hogy Pécskára is hozzon egy csoportot. Két évvel ezelőtt nem sikerűlt, majd a gazdasági krízis megakadályozta, hogy tavaly nyáron eljuthassan Pécskára. Viszont a múlt nyári missziósút után, még itt Romániában érdeklődött, hogy vajon összehozható-e 2010-ben. Ettől a pontól kezdődőtt el a missziós hét szervezése és most pedig elmondhatom, hogy hosszú órányi Y! Messenger beszélgetések,
e-mail-ezések, egyeztetés a bizottsággal és a gyülekezet vezetővel, ABBI tagokkal és a pécskai gyülekezettel, megérkeztünk az „utolsó száz méterhez”.
Arról, hogy hogyan fog lezajlani ez a hét bővebben olvashatok a misszió blogján. Itt csak annyit említek meg, hogy gyerekek, fiatalok és házastársak/párok felé szeretnénk hírdetni Jézus Krisztust és az Ő szabadítását, június 25. és július 1. között mindennap. Reggel a gyerekekklubb lesz, majd este egy időben a fiatalokkal és felnőttekkel való foglalkozás.
Ezt természetesen egy kiadós „kampány” fogja megelőzni, plakátokkal, szórólapokkal, cukorkákkal, lufikkal, és talán még egy kürt is a segítségünkre lesz.
Ezzel a bejegyzéssel egy felhívást is szeretnék intézni az ABBI tagjai felé. Szeretnék mindenkit bátorítani arra, hogy vegyen részt ebben a misszióban. Elsősorban azért, mert hihetetlenűl nagy áldásokban lehet részesűlni... akik voltak már misszióban jól tudják miről beszélek. Nem kell minden alkalmon ott lenni! Aki csak reggel tud jönni, jöjjön csak reggel. Aki csak este, jöjjön csak este. Szeretném, ha mint ifi, egy lélekkel belevetnénk magunkat ebbe a nemes munkába, mely mindig kedves az Úr előtt. Számoljátok össze az áldásokat, majd az áldozatokat is, és meglátjátok olyan eredményre fogtok jutni, mely kétségtelenűl arra ösztönöz, hogy csatlakozzatok.
Ugyanakkor Lee azt is kiemelte, hogy azok akik részt veszünk a misszióban, legyünk készek továbbvinni a munkát e hét után is: ha szükség van több gyerektanítóra legyenek elhívottak erre, ha szükség lesz fiatalokkal foglalkozni legyenek jelentkezők erre is.
Mostmár csak két dolgot szeretnék kérni tőletek. Aki vezet blogot, kérlek szánjatok csak egy bejegyzést erre a misszióra: néhány mondat róla, egy link a misszió blogjára, és felhívás az imatámogatasra. Kérek mindekit, hogy használjuk ki az internet adta lehetőségeket erre is. Második kérésem és egyben utolsó mondatom is az lenne, hogy „kérve kérlek benneteket” imádkozzatok ezért a missziós hétért, a szervezőkért, a lelkimukásokért, az ifitagokért akik eljönnek, a resztevevőkért azért, hogy minél erősebbek legyünk imáitok által, hisz tervünk és célunk kitaszítani a Sátánt Pécskáról.

Köszönom,
Zsolt

blog, mely a mi ifinket is érinti

Zsolt indított egy új blogot, a pécskai misszióval kapcsolatosan. Itt fog beszámolni a munkáról, képeket tesz közzé, imatémákat sorol fel. Érdemes ide is majd bekukkintani. Itt jobb oldalon is be lesz linkelve a listában. A blog: Xtreme Missions (klikkelj a címre).

újabb infók a Hargitai Táborral kapcsolatosan

2010. június 2., szerda

Üzeneteztünk Kulcsár Johannával a tegnap, és a következőket tudtam meg:

  • én elküldtem neki a listát azoknak a neveivel, akik szeretnének jönni táborozni, de ők majd kérnek egy végleges listát is majd, mikor már közeledik az a júliusi dátum... azért is kérnek még egyet, mert a tegnap elküldött listán voltak olyanok, akik kérdőjellel voltak beírva.
  • az előleget minél hamarabb le kéne adni: 50lej. Kérlek szépen, adjátok le nekem, minél hamarabb...
  • ugyanígy a jelentkezési íveket is. Én ki fogok nyomtatni mindenkinek egyet vasárnapig (megpróbálom), s akkor jövő szerdán az előleggel együtt kérlek hozzátok el a gyülibe, mert én jövő hét péntekén majd leadom Borzási Dávidnak vagy Kingának, akik majd eljuttatják Borzási Gyuszi bácsinak, a Táborba.
Tehát, kérlek szeretettel titeket, hogy ne felejtsétek el. Úgy gondolom, hogy itt a blogon minden eléggé érthetően szerepel, szerintem nem kell elmondani kétszer:), ugye?

Szóval, vasárnap viszem a jelentkezési íveket, jövő szerdára pedig szeretném azokat visszakapni kitöltve, természetesen az előleggel együtt, ami 50lej.
Köszönöm, hogy nem fogjátok elfelejteni!

U.I. Kérem mindazokat, akik úgy jelezték nekem, hogy még nem 100%, hogy eljönnének, azok is jövő szerdáig mondják meg biztosan, hogy úgy küldjük el az íveket. Aki jövő szerda után valamikor mégis meggondolja magát, és úgy dönt, hogy jönne a Táborba, az majd saját magának elrendezi a szállást meg mindent Kulcsár Johannánál és Borzási Gyuszi bácsinál.

hargitai tábor

2010. május 19., szerda

Kedves fiatalok!

Kérlek, gondoljátok át szombatig, hogy kik szeretnének jönni Hargitára, táborozni.
Elismételném, hogy a tábor július 26.-augusztus 3. között lesz.

még több információ ITT.

Kérlek, jól gondoljátok át, hogy ne legyen olyan, hogy utána meggondolja magát a fél ifjúság. Kérlek szépen! Köszönöm!

FONTOS!!!

A tábori költség kb. 300 lej lesz (húsz ágyas szobákban) és 350 lej két-,három-, négy-, hat ágyas szobákban.

Vass testvér búcsúvasárnapján

2009. november 20., péntek


...készült ez a kép. Vass testvér több évig szolgált köztünk, az ifiben, a körzetben.
Számomra emlékezetesek maradtak az együtt töltött alkalmak: táborok, ifidélutánok, evangélizációk, különböző programok a gyülekezeten belül.

Most vasárnap pedig Hunyadra utazunk, Vass testvér beiktatására. Remélhetőleg majd készítek képet is, hogy ide is felrakhassam.

Azóta pedig új lelkipásztorért imádkozunk, az ifin belül is. Mert ez a mi feladatunk is, hogy összefogjunk: kicsik-nagyok, fiatalok-idősek...

Csatlakozhatsz te is közénk! ABBI tagok, ugye összefogunk az imádkozásban?:)

ABBI menyegzők:)




A nyár folyamán több ifitag is úgy döntött, hogy házasságot köt. S milyen jó! Ennek emlékére készítettünk fényképeket is, habár voltak olyan menyegzők is, amelyiken nem készítettünk...pl. Anitáék nagy napján.

Gondoltam, hogy közzétehetem ezt is, emlékként is a nyárról. Az első képen Kinga és Dávid menyegzőjén vehettünk részt, a másodikon pedig az Eunika és Emánuelén.
Minden alkalommal szolgáltunk: énekkel köszöntöttük az ifjú párt, s egy ajándékkal is megleptük őket.

Áldást kívánunk életükre. Mindegyikükre.